Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

3.2.2. Relativizmus1

A relativizmus nem egységes nézetrendszer. Egyrészt számos különböző változata van, melyeket Haack (1998: 149) nyomán az ‘x relatív y-hoz’ reláció alapján mutat be a 3.1. táblázat.

3.1. táblázat. A relativizmus kategorizálása

x	a relativizmus változatai
tárgyak, tulajdonságok, események, állapotok	ontológiai
igazságok	alethikus
fogalmak, jelentések	szemantikai
morális értékek, normák	morális
az episztemikus igazolás módjai	episztemikus
y	a relativizmus változatai
egyének	prótagoraszi
kultúrák	kulturális
tudományos paradigmák	kuhni
társadalmi osztályok, vallások	nézőpont

Másrészt e változatokon belül a részproblémák és lehetséges megoldásaik egymásnak ellentmondó, vagy egymással részleges átfedésben lévő, vagy egymást részlegesen kiegészítő gondolatrendszerek hálózatában jelennek meg. Például a morális relativizmusnak vagy a kulturális relativizmusnak stb. számos versengő megközelítése ismert. Harmadrészt, ahogy arra már utaltam, a relativizmus bármely változata lehet normatív vagy deskriptív.

A (K1) kérdésfelvetés az alethikus relativizmust – vagyis az igazság-relativizmust – érinti közvetlenül. Ezért a ‘relativizmus’ kifejezést – melyet a 3.5. szakaszban nyelvészeti példákra támaszkodva differenciálni fogok – egyelőre az ‘igazság relativizmusára’ szűkítve fogom használni, az ‘igazság’-ot pedig kijelentésekre és nem elméletekre vonatkoztatom.

Noha az alethikus relativizmus is számos, egymással olykor inkompatibilis változatban ismert, és szükséges és elégséges kritériumokat feltételező meghatározása sem lehetséges, Irlenborn (2016: 6, 71) nyomán a következő alapmodellből indulok ki:2

(3.7)	(a)	A kijelentések egy vagy több paraméterhez viszonyítva igazak vagy hamisak.
	(b)	Egy p kijelentés egyidejűleg igaz lehet egy Z paraméterhez és hamis egy S paraméterhez viszonyítva, ahol Z és S különböznek.
	(c)	Nincs olyan nem-relatív kritérium, amely alapján egy paraméter alkalmassága megítélhető lenne.

A (3.7)(a)-ban említett ‘paraméter’ lehet bármilyen viszonyítási alap: feltétel, kontextus, meggyőződés, elmélet, modell, adat, személy stb.3

Az abszolutizmus a relativizmus tagadása. Azaz:

(3.8)	(a)	Nem igaz, hogy a kijelentések egy bizonyos paraméterhez viszonyítva igazak vagy hamisak.
	(b)	Nem igaz, hogy egy bizonyos p kijelentés egyidejűleg igaz lehet egy Z paraméterhez, és hamis egy S paraméterhez viszonyítva, ahol Z és S különböznek.
	(c)	A kijelentések igazságának vagy hamisságának van nem-relatív kritériuma.

A tudomány- és ismeretelmélet az elmúlt évtizedekben több olyan tételt tárgyalt, amelyeket a tudományos kutatásban a relativizmus pilléreinek tekinthetünk:

A paradigmák összemérhetetlenségének (‘incommensurability’) tételét (lásd a (2.4)(h) pontot a 2.1. szakaszban) Kuhn és Feyerabend olyan helyzetekre alkalmazta, amelyekben – a különböző problémákhoz, tézisekhez és módszerekhez kapcsolódóan eltérő jelentésük miatt – a rivális paradigmák fogalmait még csak összehasonlítani sem lehet, és ezért képviselőik nem értik egymás szavát.
Az elméletek empirikus aluldetermináltságának tétele (Quine 1970) azt mondja ki, hogy egy H1 hipotézis empirikusan ekvivalens lehet a H2 hipotézissel úgy, hogy mindkettő adekvát módon képes magyarázni ugyanazokat az adatokat, miközben ellentmondanak egymásnak.
A Duhem-Quine tétel azt a holista álláspontot rögzíti, hogy egy tudományos elmélet hipotézisei nem értékelhetők külön-külön, hanem csak egymáshoz viszonyítva, ezért csak az elmélet egészét lehet elfogadni, elvetni vagy módosítani (lásd Quine 1951, 1975).
Az adatok elméletfüggőségének tételét Duhem vetette fel (implicit módon, lásd Bogen 2021), majd később Hanson (1958), Popper (1962), Feyerabend (2002) [1975] és Kuhn (2000) [1970] fejtette ki eltérő összefüggésekben.4 Ahogy a tétel neve mutatja, az, hogy mit tekintünk megfigyelésnek és adatnak, egy elmélet terminusaitól és hipotéziseinek rendszerétől függ. Következésképpen az adatok elmélet-relatívak.

Végül a terminológia további tisztázásaként megemlítem:

A ‘relativizmust’ meg kell különböztetni a ‘relativitástól’. A ‘relativitás’ az objektumok közötti viszonyokra utal, mint például ‘x rövidebb, mint y’ vagy ‘x hosszabb, mint y’. De maga a kijelentés lehet viszonylagosan vagy abszolút módon igaz. A ‘relativizmus’ kifejezés arra a feltevésre vonatkozik, hogy a kijelentések igazságértékét nem valamely ‘semleges’, ‘objektív’ kritérium határozza meg, hanem a (3.7)-ben jelzett módon az állítások igazságértékei paraméterfüggők.
Hasonlóképpen, az abszolutizmust meg kell különböztetni az abszolút igazságtól. Abból, hogy valaki az abszolutizmus híve és bizonyos kijelentéseket abszolúte igaznak vél, nem következik, hogy birtokában van az abszolút igazságnak.

1	A fejezet tárgya nem a nyelv és a gondolkodás relativitása, hanem a nyelvtudomány relativizmusa vs. abszolutizmusa. E két kérdéskör viszonya ugyan érdekes és fontos, de tárgyalása túllépne az itt kifejtendő gondolatmenet keretein. Ezért nyelv és gondolkodás relativitására, valamint a Sapir-Whorf-hipotézishez kapcsolódó diszkusszióra nem térek ki.
2	Alternatív jellemzésekhez lásd például Baghramian & Colina (2020: 6–11), Kusch (2020), (2021: 2–4). Kusch (2021: 2) a relativizmus ‘összetevői’ és a ‘relativista spektrum’ kifejezést használja: „[...] fontos szem előtt tartanunk, hogy önmagában ezen elemek egyike sem elégséges a relativizmus definíciójaként; különböző kombinációik vagy interpretációik azok, amelyeket ‘relativista spektrum’-nak nevezhetnénk.”
3	A relativizmus és az abszolutizmus közötti viszony számos tekintetben rendkívül problematikus. Nincs olyan ismeret- vagy tudományelméleti megközelítés, amely a problémák teljes tárházát átfogná. Még az is felmerülhet, hogy az ‘igazság’ kifejezés jelentése eltérő a relativizmus és az abszolutizmus szempontjából. Meiland (1977) azt feltételezi, hogy míg az abszolút igazság egy kétargumentumú reláció egy kijelentés és a világ között, addig a relatív igazság egy háromargumentumú viszony egy állítás, a világ és a (3.7)-ben ‘paraméternek’ nevezett tényező között: „Amikor olyan kifejezéseket használunk, mint ‘φ igaz W-re’, jogosnak tűnik feltenni a kérdést: ‘Mit jelent az »«igaz«» ebben a kifejezésben?’ És természetesnek tűnik azt feltételezni, hogy a válasz az abszolút igazságra utal: ‘Ez azt jelenti, hogy φ abszolúte igaz W-re.’ Egy ilyen válasz látszólag arra kötelezi a relativistát, hogy elismerje az abszolút igazságot, miközben (gyakran) tagadja az abszolút igazság létezését [...] Alternatív megközelítésben egy ilyen válasz önellentmondónak tűnik, mivel a relativista látszólag azt próbálja mondani, hogy φ abszolút igazsága nem abszolút, hanem relatív. Az imént feltett kérdésre adott ilyen válasz azonban súlyos félreértése annak, amit a relativista mondani próbál. A helyes relativista válasz erre a kérdésre a következő: ‘Ez azt jelenti, hogy φ igaz-W-re.’ Az ebben a válaszban szereplő kötőjel rendkívül fontos. Ugyanis megmutatja, hogy a relativista nem az igazságról beszél, hanem arról, hogy igaz-W-re. [...] Az ‘igaz W-re’ egy speciális háromargumentumú viszonyt jelöl, mely nem tartalmazza az abszolút igazság kétargumentumú viszonyát, mint különálló részt.” (Meiland 1977: 574.)
4	Kuhn a paradigmákról alkotott nézetével hozta kapcsolatba, Feyerabend pedig az általa képviselt episztemológiai anarchizmussal. Popper véleményéhez lásd a 4.2.1. szakaszban a 8985. lábjegyzetet.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero