Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

3.3.2. Relativista és abszolutista reakciók a módszerek sokféleségére

A fenti példák prototipikus jelleggel érzékeltetik a nyelvészeti elméletek sokféleségével összefüggő abszolutista és relativista nézőpont különböző – tudomány- és ismeretelméletileg reflektálatlan – kapcsolódásait a toleranciához vagy az intoleranciához. E szakaszban a módszerek sokféleségének következményeire térek rá, továbbra is (3.6)(a)-t tekintve kiindulópontnak.1

A nyelvtudományba Chomsky vezette be a ‘Galilei-stílusú tudomány’ gondolatát, szorgalmazva annak alkalmazását.2 A ‘Galilei-stílusú tudomány’ propagálása a metodológiai abszolutizmus prototipikus példája a nyelvtudományban. Pl. Chomsky (2002: 101–102; kiemelés K. A.) a minimalizmus szemszögéből matematikatörténeti példákkal szemlélteti, majd kijelenti, hogy „ami igaz a matematikára, az igaz lesz mindenre”. A ‘Galilei-stílusú tudomány’ metodológiájának be kell épülnie a nyelvtudomány mindennapos problémamegoldó gyakorlatába, és az egyetlen tudományos módszerré kell válnia, mely igaz állításokhoz vezet. Ez az abszolutizmus egyúttal módszertani intoleranciával is párosul, hiszen az iménti idézet tanúsága szerint a ‘Galilei-féle tudománytól’ eltérő egyéb módszert nem engedélyez. Ezzel szemben a transzformációs generatív nyelvészet átalakulásai azért következtek be, mert minden eddigi fázisa működésképtelennek bizonyult.3 Noha az elmélet változásainak összes eddigi fázisáról kiderült, hogy az éppen alkalmazott módszer nem működik, Chomsky az adott állapotot mindenkor az abszolút igazságnak tekintette és ekként védelmezte a vitákban, függetlenül a megalapozott ellenérvektől. A jelenlegi fázis, a minimalista program módszerének elemei még a chomskyánusok védelme alatt állnak, de ellenérvek kereszttüze zúdul rájuk. Például Chomsky (2002: 124; kiemelés K. A.) beismeri, hogy „minden nyelvi jelenség cáfolja” a minimalista program állításait, ugyanakkor mind a mai napig változatlan meggyőződéssel vallja azok egyedül igaz voltát (lásd a 3.3.1.1. szakaszt is).

A másik véglet a módszerek sokféleségét a nyelvtudományban megőrzendő erénynek tekinti, és összekapcsolja a relativista szemlélettel. A sokféleség kezelésének egyik eszközeként a módszerek integrációját veti fel. Ez az álláspont elsősorban a következő szakaszban tárgyalandó adat- és evidenciavita egyik hozadékaként került előtérbe. A jelen szakaszban az alábbi idézettel szemléltetem (az idézetben a ‘módszer’ kifejezés ‘adatfeldolgozási módszer’-ként értelmezendő):

(3.17)	(a)	„Az a még mindig fellelhető felfogás, hogy vannak olyan módszerek, amelyek bizonyos nyelvi tartományokról többet engednek meg állítani, mint mások, vagy az a nézet, hogy vannak a nyelvi jelenségek vizsgálatát jobban vagy kevésbé jól szolgáló módszerek, a legnagyobb mértékben káros, és gátolja a tudományos haladást.
	(b)	Csakis a módszerek interakciója és összekapcsolása lehet az ismeretek jövőbeni gyarapításának kulcsa, csakúgy, mint azon reményé, hogy rátalálunk a nyelv adekvátabb modelljeire […]” (Schlesewsky 2009: 177; kiemelés K. A.).

(3.17)(a) az abszolutizmus elutasítását és a relativizmus melletti állásfoglalást jelzi, (3.17)(b) pedig a relativista szemléletet tükröző módszertan egyik lehetőségére mutat rá.

A módszerek sokféleségére adott reakciók kínálatában olyan felfogások is akadnak, amelyek önellentmondó volta kiemeli a reflexió naivitását. Különösen figyelemreméltó, ha ilyen típusú álláspontok a mértékadó, a nyelvtudomány valamely területének jelenlegi állását értékelő és a jövőbeni fejlődés számára az útmutatás igényével fellépő művekben kapnak nyilvánosságot. Az önellentmondás példájaként ismét a de Gruyter kiadó háromkötetes szintaktikai kézikönyvére hivatkozom. A bevezető tanulmányok egyikében, melynek célja, hogy utat keressen a szintaxis módszertani sokféleségében, a szerzők egyfelől arra a következtetésre jutnak, hogy hasznos a problémák felvetése eltérő nézőpontokból, és egyúttal a sajátunktól különböző, egyéb táborok nézeteinek a figyelembevétele is. Ez a relativista és toleráns szemléletet sugallja. Másfelől viszont kijelentik, hogy amennyiben különböző eljárások hasonló eredményre vezetnek, akkor azok „a legrosszabb esetben jelenlegi szakértelmünk korlátait reprezentálják, a legjobb esetben pedig a vizsgálat tárgyának igaz voltát” (Kiss & Alexiadou 2015: 14; kiemelés K. A.). Ez utóbbi következtetés a szerzőknek az egyetlen igazságba vetett abszolutista hitéről tanúskodik.

1	A módszer fogalmának definíciója természetesen problematikus. A problémák áttekintéséhez első megközelítésben például Andersen (2021), valamint Nola & Sankey (2006) nyújthat támpontot. Mivel a jelen fejezet ‘naiv’ koncepciója nem igényli pontos meghatározását, pre-explikatív értelemben használom.
2	Lásd a (2.13)(c) pontot. A követhetőség érdekében itt emlékeztetek a ‘Galilei-stílusú tudomány’ három komponensére. Az egyik az ‘episztemológiai tolerancia’ elve, mely azt mondja ki, hogy a nyelvtudományban gyakran fellépő ellenpéldák miatt nem szabad az egyébként az elmélet számára fontos általánosításokat feladni. Abban kell bízni, hogy az ellenpéldák és az általánosítások közötti ellentmondások az elmélet későbbi fejlődése során feloldhatók lesznek, mert az elmélet képes lesz minden adatra magyarázatot adni. A másik az a meggyőződés, hogy a természet matematikailag strukturált, és ezért leírásának is matematikai eszközök alkalmazásával kell történnie. A harmadik pedig, hogy a megfigyelt felszíni jelenségektől elvonatkoztatva, absztrakt konstruktumok segítségével juthatunk el a ‘mély’ (Chomsky terminusa) magyarázatokhoz. Az 5. fejezet részletesen tárgyalja a ‘Galilei-stílusú tudomány’ Chomsky-féle értelmezését.
3	Szemléltetésképpen egy rövid kivonat a hosszú listából: Chomsky klasszikus elmélete szerint a transzformációs generatív nyelvtan bázisa tartalmazza a frázisstruktúra újraíró szabályait (Chomsky 1957: 13–17); a kormányzás és kötés elmélete ezeket a szabályokat elvetette (Chomsky 1986: 82–83); a standard elméletben a mélyszerkezet alapvető fontosságú volt (Chomsky 1965); a kormányzás és kötés elméletében D-szerkezetté változott; a minimalizmusban már nincs D-szerkezet (Chomsky 1995a: 186–189); stb.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero