Egy p-problematikus p-kontextus újraértékelése rendszerint nem vezet azonnal egy problémamentes p-kontextushoz, hanem új p-problémákat is felvethet. Ez szükségessé teheti korábbi döntések felülvizsgálatát, korábban nem ismert vagy figyelmen kívül hagyott alternatívák mérlegelését, új információk bevonását. Ily módon az érvelési folyamat során az adott p-problémákhoz újra meg újra visszatérünk, és felülvizsgáljuk a korábbi döntéseket a kijelentés elfogadásáról vagy elutasításáról, a források megbízhatóságáról, a kijelentések plauzibilitási értékeiről, a módszertani normák működőképességéről, a korábbi következtetések helytállóságáról stb. Tehát az információk újraértékelése retrospektív módon történik. A retrospektív újraértékelés ciklikus természetű. A ciklusok tartalmazhatnak alciklusokat és lineáris szakaszokat is. Ugyanakkor a plauzibilis érvelési folyamat nemcsak ciklikus, hanem prizmatikus is. A ciklusokban lejátszódó visszamenőleges újraértékelés azt jelenti, hogy a ciklikus visszatérések során mindig más és más perspektívából – azaz új információk ‘prizmájának’ különböző síkjain keresztül – vesszük szemügyre a p-kontextusban található elemeket.2 A plauzibilis érvelési folyamat gyakorlatában a prizmatikusság lényege, hogy a p-kontextus módosulása révén megváltozik a források megbízhatósága, vagy új források jelennek meg, vagy korábban elfogadott források kiesnek. Ennek következtében megváltozik egy kijelentés plauzibilitási értéke, illetve új kijelentések léphetnek be a rendszerbe, vagy korábban elfogadott kijelentések törlődnek. A bevezetett ciklikus, prizmatikus és visszamenőleges újraértékelés nem három különböző folyamat, hanem ugyanannak a folyamatnak a három aspektusa. A három kifejezés használatának a célja, hogy kiemelje mindhárom aspektus egyidejű és folyamatos jelenlétét.

Összefoglalva:

A kiinduló p-kontextus magában foglalja azt a p-problémát, amelynek megoldása vagy feloldása a plauzibilis érvelési folyamat heurisztikus célja. Emellett tartalmazza a további érvelési folyamatban felhasználható hipotéziseket, forrásokat és tudománymódszertani elveket.

Az érvelési folyamat második egységében a p-kontextus kidolgozására kerül sor. A kidolgozás során a p-kontextus új közvetlen és közvetett forrásokkal, elvekkel, látens háttérfeltevésekkel bővül. Ezt a bővített p-kontextus összehangolása követi a korábbi információkkal (amelyek egy részét esetleg töröltük), például a kijelentések plauzibilitási értékeivel, a források megbízhatóságával és a módszertani elvek alkalmazhatóságával. Az új és régi információk összehangolása révén koordinált p-kontextus módosulása lehetővé teszi az alternatív kijelentések összevetését. Az összevetés eredményeképpen az alternatívák közül kiválasztható lesz az adott információs állapotban a legplauzibilisebb, melytől a kiinduló p-kontextusban felvetett p-probléma egy megoldása vagy feloldása várható.

Amennyiben az ily módon kialakuló p-kontextus elvezet a p-probléma legalább egy megoldásához vagy feloldásához, akkor az érvelési folyamat – esetleg csak provizórikusan – véget ér a záró p-kontextussal. Amennyiben nem, akkor a módosított p-kontextus visszamenőleges újraértékelése történik egy újabb ciklusban, új információk bevonásával, a korábbiak részleges módosításával vagy törlésével. Az újraértékelt p-kontextust is összehasonlítjuk a korábbiakkal, illetve riválisaival, egészen addig folytatva a ciklikus, visszamenőleges és prizmatikus újraértékeléseket, amíg a folyamat eljut egy megoldásáig, feloldásáig vagy azok elérhetetlenségének belátásáig. A plauzibilis érvelési folyamatban az elmélet bármely elemének visszamenőleges újraértékelésére sor kerülhet, és ezen újraértékeléssel szemben egyetlen elem sem immunis.

Ily módon a p-modell a nyelvészeti elméleteket nem statikus, logikai szerkezetükre redukálható konstruktumoknak tekinti, hanem dinamikus plauzibilis érvelési folyamatokként kezeli.3 A plauzibilis érvelési folyamat ciklikus, prizmatikus és a korábbi döntéseket visszamenőlegesen újraértékelő voltára szemléletes példa a generatív nyelvészet története. Gondoljunk mindazon hipotézisek folyamatos felülvizsgálatára – azaz módosítására, törlésére, újabbakkal való lecserélésére – amelyek például a ‘transzformációkra’, a ‘mélyszerkezetre’, a ‘felszíni szerkezetre’, a ‘D-szerkezetre’, az ‘S-szerkezetre’, a ‘szemantikai interpretációra’, a ‘fonetikai interpretációra’, az ‘elvekre’, vagy a ‘paraméterekre’ (és az elméleti apparátus további, az elmúlt több mint hat évtizedben folyamatosan változó elemére) vonatkoztak (lásd a 2.2. szakaszt). ‘Prizmatikus’ viszony áll fenn az elméleti nyelvészet nyelvtudomány különböző részterületein – szintaxis, szemantika, pragmatika – működő elméletek között is: kijelentéseik nem egyesíthetők, gyakran nem egyeztethetők össze, de ciklikus újraértékelések révén mégis kapcsolatba kerülnek egymással, és a perspektívák váltogatásával járulnak hozzá a megismeréshez.

(K2) szempontjából a plauzibilis érvelés tulajdonságainak relevanciája abban rejlik, hogy a folyamat elemeinek relativitása ugyan megmarad, de a provizórikusan legplauzibilisebbnek tekintett kijelentések felé haladó önkorrekciós mechanizmus révén a relativitás nem parttalan. Nem tekint minden alternatívát egyenlőnek. Plauzibilitási megfontolások eredményeképpen különböző plauzibilitási értéket rendelhet hozzájuk, és lehetővé teheti a döntést közöttük.