Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

5.5.2. Relativitás és mérce

Bár alapvető célja a tudásszociológia ‘erős programja’ melletti érvelés maradt, újabb írásaiban Bloor olyan összefüggéseket tárgyal, amelyek a tudásszociológiától elvonatkoztatva a relativizmusnak az abszolutizmushoz fűződő viszonyát általánosságban – a tudomány egészére vetítve – érintik. Ezen összefüggések a p-modell tulajdonságaival is kompatibilisek.

Bloor (2007: 257) idézi Siegel (2004: 747) antirelativista kritikáját, mely azt állítja, hogy a relativizmus szerint „nincs semleges módja” az igazság alternatív mércéi (‘standards’) közti választásnak, és e mércék nem értékelhetők semlegesen valamilyen pártatlan, átfogó metaszintű mérce alapján. Ezért Siegel azzal vádolja a relativizmust, hogy az utóbbi szerint nincs olyan kijelentés, amely valamely episztemikus teszten elbukhatna.

Bloor először azt kifogásolja, hogy Siegel tendenciózusan eltorzítja a relativista álláspontot annak érdekében, hogy az ‘igazság’ semleges és pártatlan mércéjének létezésére hivatkozva elutasíthassa. Majd Siegel így jellemzett érvelésével szemben kiemeli:1

(5.30)	(a)	„[…] a relativista azt mondja, hogy nincs értelme az abszolút semlegességnek és az abszolút tárgyszerűségnek. A relativista nem száll vitába a semlegesség és pártatlanság gondolatával mint olyannal, a közismert hétköznapi értelemben. A relativista számára az episztemikus mércék alkalmazása sem jelent problémát.
	(b)	Azonban a relativista ragaszkodik ahhoz, hogy az összes mércénk olyan konvenció, amelyet intellektuálisan fallibilis, korlátozott, és történeti közegükben elhelyezett emberek egy csoportja képvisel. A mércékhez a csoport esetlegesen jut, és sohasem kapcsolódhat hozzájuk magasabb autoritás. […]
	(c)	Nem a relativistáknak, hanem az abszolutistáknak van tényleges problémájuk a mércékkel. Nekik kell bizonyítaniuk, hogy mércéik abszolútak.” (Bloor 2007: 257–258; kiemelés K. A.).

A p-modellhez és Rescher álláspontjához hasonlóan Bloor relativizmusa sem tagadja az alternatívák közti választás lehetőségét, és nem tagadja azt sem, hogy a kijelentések értékelésének vannak mércéi. Ugyanakkor, csakúgy, mint Rescher és a p-modell, kétségbe vonja az igazság abszolút mércéjének létezését (lásd (5.30)(c)). A p-modell szerint van mérce – a kijelentések plauzibilitási értékének forrását is magában foglaló p-kontextus – de ez a mérce változhat. Egy p-kontextus a plauzibilis érvelési folyamat ciklikus, prizmatikus és visszamenőleges újraértékelései során kristályosodik ki és teszi lehetővé, hogy az alternatívák közül a provizórikusan legplauzibilisebb kijelentés mellett döntsünk.

Viszont Rescher a racionalitás általa képviselt felfogásának tükrében állítja a mérce változékonyságát, azaz a kijelentések elfogadhatóságának kontextusfüggőségét, Bloor viszont társadalmi tényezőkre hivatkozik. Bloor a relativizmus (5.30)(a)-ban jellemzett tulajdonságát Reschertől eltérően (5.30)(b)-ben konvenciónak, azaz szociológiai tényezőnek tekinti.2

A Common Knowledge című folyóirat tematikus számának kiindulópontja Joseph Ratzinger bíboros (a későbbi XVI. Benedek pápa) homíliája, melyben ‘a relativizmus diktatúráját’ állítja. Bloor tanulmánya, noha reflektál ezen állítás teológiai kontextusára, az abszolutizmusnak és a relativizmusnak a tudományos megismerésre vonatkozó általános tulajdonságait a teológiai kontextustól elvonatkoztatva elemzi. Arra a következtetésre jut, hogy a relativizmus és az abszolutizmus egymást kizáró nézetek, és dichotómiájuk egyéb – harmadik típusú – nézeteket is kizár (Bloor 2007: 252). Bloor (2011) a tudományos megismerés tudásszociológiai megközelítésére specifikálva folytatja gondolatmenetét, Bloor (2016) pedig Paksi (2016) kritikájára válaszolva világítja meg ismét fő érveit.

Ahogy arra már többször utaltam, a p-modellben fontos szerepet játszó források megbízhatóságának és ezáltal a kijelentések plauzibilitásának a megítélése magyarázható azokkal a tényezőkkel, amelyeket a tudásszociológia vizsgál, de amelyek feltárására a p-modell maga nem alkalmas.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero