A kínai aspirált zöngétlen (fortis) szegmentumok ejtésével kapcsolatban azt feltételeztem, hogy a magyar anyanyelvűek ezeket az aspirált beszédhangokat a magyar zöngétlen aspirálatlan (fortis) szegmentumokkal helyettesítik. A hipotézisben foglaltakkal ellentétben a nyelvtanulók mindkét csoportja ugyanolyan aspiráltan ejtette a kínai fortis explozívákat, mint a kínai natív beszélők, tehát a kínai szegmentumokat nem az anyanyelvi aspirálatlan minta szerint produkálták. Ennek ellenére tendencia szintjén – a csoportok átlagértékeit összevetve – a hipotézisben megfogalmazott eltérést láthattuk, vagyis többnyire a magyar anyanyelvűek a kínai beszélők produkciójához képest kevésbé aspiráltan ejtették a kínai beszédhangokat, továbbá az kezdő magyar anyanyelvűek produkciója volt a legkevésbé aspirált a csoportok között.

 

 

A táblázat értékeit tekintve az mondható, hogy a kísérletben részt vevő kezdő és haladó magyar anyanyelvűek magyar explozívaejtése átlagértékek szempontjából minden képzési hely esetében kb. 1,5-szeresével meghaladta Gósy és Ringen (2009) méréseit. Az összevetés szempontjából azt is meg kell jegyezni, hogy míg a kezdők és a haladók esetében a zörej időtartamát a felpattanástól a kváziperiodikus hullámok megjelenéséig mértem, addig Gósy és Ringen munkájukban a második formáns megjelenéséig szegmentálták. Ez azt jelenti, hogy Gósy és Ringen minden esetben hosszabb intervallumot mért, mint ahogyan azt én a jelen vizsgálatban a kezdők és haladók esetében tettem, ezért azt feltételezhetjük, hogy az átlagos 1,5-szeresnél is nagyobb az eltérés. Kérdésként merülhet fel, hogy ezen eltéréseket a két kísérlet eredményei között okozhatják-e az eltérő mérési módszertanok. Először is a +VOT értékének meghatározását illetően Gósy és Ringen (2009) a +VOT-értéket a felpattanástól a második formánsfrekvencia megjelenéséig szegmentálták, míg én a jelen kísérletben a felpattanástól csak a kváziperiodikus hullám megjelenéséig mértem. Ez azt jelenti, hogy a fentebb bemutatott eredményekhez képest Gósy és Ringen minden esetben hosszabb intervallumot mért, ezért az feltételezhető, hogy az átlagos 1,5-szeresnél is nagyobb lehet az eltérés a zöngétlen aspirálatlan zárhangok +VOT-értékét illetően. A második módszertani szempont a felvett anyag hatásához kapcsolódik: egyrészről míg a Gósy- és Ringen-féle mérésekben két szótagú szavak esetében a második (nem szóhangsúlyos) szótag onszet-explozíváját elemezték, addig a disszertációban bemutatott kísérletben felvett két szótag felolvasásakor a beszélőket arra instruáltam, hogy a két szótagot külön-külön szóhangsúllyal lássák el. Így tehát a jelen kísérletben szóhangsúlyos pozícióban álló explozívák +VOT-értékét eredményezhette a hangsúlyos ejtés hatása is, hosszabb +VOT-értéket indukálva a Gósy és Ringen kísérletében a hangsúlytalan szótagpozícióban álló explozívák ejtéséhez képest. Ugyanígy hasonló hatást fejthetett ki a felvett szavakban megjelenő magánhangzó-környezet, pontosabban a magánhangzók minősége és időtartama is: a magas nyelvállású magánhangzó-környezet hosszabb +VOT-t indukálhat, mint az alsó/legalsó nyelvállású magánhangzók (Klatt 1975). Ehhez hasonlóan a magánhangzó időtartama/fonológiai hosszúsága is befolyásolhatja az explozíva megvalósulását: a hosszú magánhangzó előtt hosszabb VOT-érték jelenhet meg, mint rövid magánhangzó előtt (vö. Port & Rotunno 1979). Ezeket az összefüggéseket a szóban forgó két kísérlet anyagára és összehasonlítására vetítve az mondható el, hogy Gósy és Ringen esetében a magánhangzó-környezetben leginkább alsó és legalsó nyelvállású magánhangzók jelennek meg, de rövid és hosszú időtartamban is, míg az én kísérletemben kiegyensúlyozva felső és legalsó magánhangzókat kellett környezetként produkálni, és ezek kizárólag hosszú magánhangzók voltak. Ez azt jelenti, hogy habár a magánhangzó-minőség és a hosszúság hatását összevetni ebben az esetben meglehetősen nehéz, azonban amennyiben e két hatást megegyező mértékűnek feltételezzük, akkor elmondható, hogy a két kísérletben a hatások kiegyensúlyozzák egymást, azaz míg a magánhangzó-környezet hosszabb, addig a magánhangzó-hosszúság rövidebb VOT-értéket indukálhatott és fordítva.