A kínai és magyar szibilánsok produkcióját a három mérési pontban (azaz a frikatív fázis időtartamának 20, 50 és 80%-ánál) mérve a magyarok két csoportjában külön-külön statisztikai modellel hasonlítottam össze. A kezdő és haladó nyelvtanulók mindkét csoportjának esetében a COG értékére a hangsor és a mérési időpont független változók interakcióban hatottak (kezdő: F(20, 1809) = 5,6; p < 0,001; haladó: F(20, 1830) = 1,7; p < 0,001) (49. ábra). A kezdő és haladó nyelvtanulók egyező mintát mutattak a magyar és kínai szibilánsok produkciójában: a kínai /s/ megvalósulását a magyar /s/ különböző kontextusú megvalósulásaival összevetve csak az elsőévesek esetében, a /sjaː/, /siaː/ és /sijaː/ kontextusok mérési pontjai között találtam eltérést. Ez azt jelenti, hogy csak ez utóbbiak ejtésének időtartama alatt változott jelentősen a COG értéke, a kínai és magyar /sa/, valamint a kínai /ɕa/ és /ʂa/ esetében nem. A haladók esetében nem találtam szignifikáns eltérést a mérési időpontok között egyik kontextus esetében sem, illetve a kontextusok között sem. A kínai dentialveoláris /s/ megvalósulásában mért COG minden ponton egyezett a magyar /saː/, /sjaː/, /siaː/ és /sijaː/ hangsorok szibilánsaiban mértekkel. Ugyanígy a COG szerint a kínai alveolopalatális /ɕ/ szibiláns ejtése kontextustól függetlenül minden mérési ponton egybeesett a magyar dentialveoláris /s/ ejtésével mindkét csoport esetében. A kínai kváziretroflex /ʂ/ és a magyar posztalveoláris /ʃ/ különböző kontextusú realizációinak összehasonlításakor sem találtam szignifikáns eltérést egyik csoportnál és egyik mérési ponton sem (49. ábra). Mindezek alapján tehát a magyar beszélők egyik csoportja sem különítette el produkciójában a kínai /ʂ/-t a magyar /ʃ/-től, valamint a kínai /s/ és /ɕ/ is egyezett a magyar /s/ ejtésével a COG értékek tekintetében.

 

Emlékeztetőül: a másodlagos palatalizációt a beszédhang tartama alatt lényegében folyamatosan és változatlanul várom megjelenni, tehát a beszédhang palatalizált ejtését abból tudjuk kikövetkeztetni, ha a COG értéke nem változik jelentősen a beszédhang időtartama alatt. Ezzel szemben a koartikuláció miatt palatalizálódó ejtés esetében az ejtés (a képzési hely) folyamatosan alakul a szibiláns tartama alatt, de különösen annak a végén. Mindezek értelmében tehát annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy az előbbi két mintázat közül melyik jelentkezik, a harmadik mérési értékek, vagyis a beszédhang időtartamának 80%-ánál vett értékek tekinthetők kritikusnak. Ezeket a COG-értékeket külön ábrán is bemutatom a jobb összevethetőség érdekében (50. ábra).

 

A magyar és kínai szibilánsokat követő vokalikus szegmentum kezdetén mért F2-értékre a hangsor és a beszélői csoport független változók közül csak a hangsor főhatása bizonyult szignifikánsnak (F(7, 881) = 568,1; p < 0,0001) (51. ábra). A post hoc teszt a páros összehasonlítások tekintetében a következő eredményt hozta. A kezdeti F2-értékek szignifikánsan elkülönítették az /a/-t tartalmazó és az (alveolo)palatális kontextusokat a magyar és kínai dentális/dentialveoláris és szigorú értelemben vett posztalveoláris (/ʃ/, /ʂ/) szibilánsok esetében (p < 0,001). Azonban e két nagy csoporton belül tendenciózus eltéréseket figyelhetünk meg: az /a/-környezet esetében a posztalveoláris szibilánsok F2-átlagértéke magasabb volt a dentialveolárisokénál. Az (alveolo)palatális, azaz a /j/ és /i/ környezetekben mindkét csoport esetében az F2-átlagértékek a következő sorrendben emelkedtek, a szibilánstól függetlenül: /jaː/ < /iaː/ < /ijaː/. A kezdő nyelvtanulók /ɕa/ hangsorának F2-értéke a magyar (alveolo)palatális (/i/, /j/) környezetű hangsornál alacsonyabb átlagértékkel, míg a haladók esetében a /sia/ hangsort megközelítő átlagértékkel valósult meg (51. ábra).