5.2.5. Következtetések

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az akusztikai kísérlet középpontjába ennek a vizsgálatnak az esetében az alveolopalatális /ɕ/ szibiláns produkciója került, valamint az elemzésben a kínai dentális /s/ és a kváziretroflex /ʂ/ szegmentumot is összehasonlítottam a magyar nyelvi megfelelőikkel, azaz a magyar dentialveoláris /s/-szel és a posztalveoláris /ʃ/-sel. Az elemzésben a magyar anyanyelvűek kínai szibilánsprodukcióját kínai anyanyelvű beszélők ejtésével, valamint a szibilánsok magyar megfelelőivel is összevetettem, illetve a nyelvtudás szintje szerint két magyar anyanyelvű csoportban is vizsgálódtam, egy kezdő és egy haladó csoportban. Ezen túlmenően az alveolopalatális /ɕ/ produkcióját a magyar szibilánsok megvalósulásaival is összehasonlítva lehetőség nyílt a magyar szibilánsok a koartikuláció következtében jelentkező palatalizációjának vizsgálatára is. A szibilánsok palatalizációját két szempontból vizsgáltam: egyrészről elemeztem a turbulens zörej spektrális súlypontját a szibiláns frikatív szakaszában, három pontban (20%-nál, 50%-nál és 80%-nál). Ezzel a szűkület előtti üreg nagyságát, tehát lényegében a frikatíva képzési helyét ragadtam meg. Másrészről vizsgáltam a szibilánst követő vokalikus szegmentum kezdetén mért F2-értékét is, amely mérőszám a frikatív szűkület mögötti üreg nagyságát képezte le.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave