Fisher 1921-ben állt elő a likelihood kifejezéssel, és azután különböző publikációiban röviden utalt egy a likelihoodot felhasználó következtetési módszer alapjaira. A tankönyveiben található példák telis-tele voltak szignifikanciavizsgálatokkal, így a tudósok figyelme elsősorban ezekre irányult. Mindazonáltal számos szerző, például Edwards (1972) azzal foglalatoskodott, hogy továbbfejlessze Fisher likelihood-használatát; a likelihood-következtetés jellegzetes kisebbségi megközelítéssé nőtte ki magát, amely kisebbségi helyzete ellenére rendíthetetlen híveket vonzott magához. Valójában a likelihood mint matematikai fogalom statisztikusok és alkalmazott kutatást végző tudósok körében széles körű felhasználásnak örvend, de alkalmazására általában a Neyman–Pearson-féle vagy a bayesiánus tradíció technikáinak kontextusában kerül sor. A likelihood-teoretikusok azonban nem csupán úgy tekintenek a likelihoodra, mint a hiba-valószínűséghez vagy a bayesiánus következtetéshez használatos eszközre, hanem úgy, mint a többi tradícióval szembeni alternatívára. Richard Royall, a John Hopkins Egyetem statisztikusa, 1997-es könyvében különösen világosan érvelt a likelihood-következtetés általános alkalmazása mellett. Mi több, e fejezet java részét Royall könyve ihlette. Royall munkássága továbbá egy szimpóziumsorozat ihletője is volt, amelyen ökológusok, statisztikusok és filozófusok vitatták meg a tudományos bizonyíték természetét. Ezt a munkát a Taper és Lele által szerkesztett kötet (2004) foglalja össze. A könyv jól szemlélteti a likelihood-iskola egyre növekvő vonzerejét néhány – bár nem az összes – tudós számára, továbbá azt is, hogy a tudományos és statisztikai következtetés olyan téma, amellyel kapcsolatban a tudósoknak illene tájékozódni és állást foglalni.