Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

5. A produktivitás mértékének meghatározása természetes nyelvelméleti keretben

A természetes morfológia a produktivitást (más fogalmakhoz hasonlóan) fokozatokban értelmezhető, skálázható fogalomként fogja fel, de egy ragozási osztály vagy egy képzési mód termékenységi fokozatait nem a hatókör nagysága vagy a lehetséges alapszavak és a levezetett szavak számaránya, hanem annak alapján véli megállapíthatónak, hogy a morfológiai eljárás mekkora nehézségek ellenére alkalmazható (részletesebben l. a továbbiakban). Ebben a keretben mind a ragozási, mind a szóképzési produktivitás fokozatainak megállapítására szolgáló kritériumrendszert Dressler hozta létre.

A ragozási osztályok produktivitásával kapcsolatos kritériumrendszer kidolgozásakor Dressler Wolfgang U. Wurzel 1987-es munkájának megállapításait vette tekintetbe. Wurzel a német ragozási osztályok produktivitásával kapcsolatban megkülönböztette az elsődleges és a másodlagos produktivitás fogalmát. Ez utóbbi azokra az idegen szavakra vonatkozik, amelyek egy nyelvbe bekerülve, noha eredeti alakjukban nem mutatják fel az adott ragozási osztályra jellemző morfológián kívüli jegyeket, valamely produktív ragozási osztályba történő beillesztésükkor megkapják őket. (Pl. a francia bombe ’bomba’ vagy fabrique ’gyár’ szavak az oroszba bekerülve az a-ra végződő nőnemű főnevek osztályába illeszkedtek, és megkapták az osztályra jellemző fonológiai jegyet, azaz az -a végződést: bomba ’bomba’, fabrika ’gyár’.) Wurzel szerint a másodlagos produktivitás mindig feltételezi az elsődleges produktivitás meglétét (l. Wurzel 1987: 87–92).

Wurzelnek ez utóbbi megállapítása szolgált azoknak a kritériumoknak az alapjául, amelyeket Dressler a ragozási produktivitás fokozatainak megállapítására dolgozott ki (Dressler 1997), majd ezeket a kritériumokat a szóképzési produktivitás fokozatainak a megállapítására is adaptálta (vö. Dressler–Ladányi 1998, 2000). Eszerint a szóképzési szabályok produktivitásának mértékét annak alapján állapíthatjuk meg, hogy a képzésmód mekkora nehézségek ellenére képes működni. Minél nagyobb nehézség(ek) ellenére képes működni az adott képzésmód, annál produktívabbnak tekinthető (vö. Dressler–Ladányi 1998, 2000).

1) Így a legproduktívabbnak azok a képzésmódok tekinthetők, amelyekkel a rendszerbe nem illeszkedő idegen szavakat is be lehet illeszteni (vö. a Wurzel-féle másodlagos produktivitással). Például a magyarban az -l/ -al/-ol/-el/-öl igeképző beillesztőképzőként megfelel ennek a kritériumnak, pl. print-el, shopping-ol. (A magyarban sem magyaros kiejtésű print, sem magyaros kiejtésű sop(p)ing szó/tő nem létezik.) A denominális igeképzésben alapesetnek (defaultnak) tekinthető -z/-az/-oz/-ez/-öz képző1 ugyanakkor (bizonyos lexikai mezőket kivéve) nem használatos idegen igetövek beillesztésére (vö. Ladányi 1999, 2001). Az ilyen és hasonló esetekből Dressler azt a következtetést vonta le, hogy a default státus és a produktivitás egymástól megkülönböztetendő fogalmak (vö. Dressler–Ladányi 2000, Bauer 2005).

2) A következő szint az eredetileg is megfelelő tulajdonságokkal rendelkező vagy már beillesztett idegen szavak részvétele az adott képzésmódban, hiszen az ilyen szavakkal kapcsolatban—mivel tulajdonságaik (pl. kiejtési sajátosságaik, azaz fonetikai jegyeik) megfelelnek a rendszernek—kevesebb nehézség merül fel, tehát csak az idegen elem integrálásának nehézségéről van szó (vö. a wurzeli elsődleges produktivitással). Így például a magyar -s/-as/-os/-es/-ös melléknévképző jellemezhető ezzel a produktivitási fokkal, mivel a magyarba főnévként bekerült, létező idegen szavakból ennek a képzőnek a segítségével mellékneveket tudunk létrehozni, pl. marketing-es, bróker-es (a marketing és a bróker létező szavak a magyarban, amelyeket nem angolosan (

, ill.

), hanem magyarosan ejtünk, tehát már beillesztett elemekként képzünk belőlük új szót.

3) A harmadik szint a képzésmód működése az adott nyelvben keletkezett rövidítéseken, betűszavakon. A szóképzési szabályok működése az ilyen elemeken a produktivitásnak mindenképpen nagyobb fokát feltételezi, mint ha például a képzésmód csak a szókincs grammatikai szabályok által létrehozott belső keletkezésű elemein működne, mivel a rövidítések és a betűszavak nem grammatikai szabályok, hanem extragrammatikai eszközök révén jönnek létre, és a nyelv szókincsében (az idegen szavakhoz hasonlóan) marginális és jelölt elemeknek számítanak (vö. Dressler–Ladányi 2000). Az -s/-as/-os/-es/-ös melléknévképző felmutatja ezt a produktivitási fokot is, pl. kft-s, ELTE-s, BTK-s, miközben pl. az -i melléknévképző ilyen elemeken nem működik.

4) Az előzőeknél alacsonyabb szintű produktivitási mutató a képzési osztályon belüli elmozdulás egy másik alosztály irányában (vö. Dressler–Ladányi 1998, 2000, Ladányi 1999), mivel ez az utóbbi alosztálynak nemcsak nagyobb fokú stabilitására, hanem nagyobb fokú produktivitására is utal. Így az igeképzésben a -z/-az/-oz/-ez/-öz és az -l/ -al/-ol/-el/-öl képzőnek az -íroz képzőhöz képest magasabb fokú produktivitását mutatja, hogy az előbbi képzők az utóbbit több esetben felcserélték, míg fordított eset nem vagy ritkán fordul elő, pl. vagon-íroz → vagon-oz, szald-íroz → szaldó-z, park-íroz → park-ol, patent-íroz → patent-ol.

5) A produktivitás következő szintje, ha a képzésmód az adott nyelv szavaiból hoz létre új derivátumokat. Ennek a szintnek további fokozatai lehetnek.

a) A képzésmód végeredménye egy potenciális szó/derivátum aktualizációja, és ennek a derivátumnak az alapszava is lehet potenciális szó (Rainer (1993) terminusával a képzésnek ez a köztes lépése az ún. intermediate false step). Így pl. a -lag/-leg képző a beszélt nyelvben járulhat olyan -i képzős szavakhoz, amelyek nem létező, hanem potenciális szavak, pl.: Szekrényileg/szőnyegileg/könyvileg stb. jól állunk. ← %szekrényi, %szőnyegi, %könyvi. Az ilyen derivátumok létrehozásának nehézsége tehát az, hogy az alapszó nem fordul elő önállóan a nyelvben.

b) A beszélt, a költői és a gyermeknyelvre jellemző, hogy megjelennek benne olyan aktualizálódó potenciális derivátumok is, amelyek a lexikai akadályozás jelensége miatt elvileg nem jelenhetnének meg—ilyenkor tehát a képzésmód produktivitása felülírja a normához való alkalmazkodást.

A nem normatív derivátumok létrehozása lehet tudatos újítás (pl. nyelvi játék vagy stilisztikai hatásra való törekvés) eredménye is, de az ilyen derivátumok létrejöttének oka lehet az is, hogy a beszélő nem ismeri a normát, és a neologizmusok produktív szabályok (nem tudatos) működésének eredményei—ez a helyzet pl. a gyermeknyelvben, amellyel kapcsolatban ezt a jelenséget ún. „alkotó hibázásnak” vagy „okos hibának” nevezik (l. Pléh 2000: 989–991, MacWhinney (1985) összefoglalója alapján).2 Ilyen alkotó hibázás eredménye pl. a ’fest’ jelentésű %festék-ez ige (vö. az elfogadott rúzs-oz, púder-ez, krém-ez mellett a szintén képezhető igekötős össze-festék-ez igével (pl. összefestékezi a ruháját)).

c) Ugyancsak a képzésmód produktivitását mutatja, ha a szabályosan létrehozott potenciális derivátumok egyelőre nem elfogadott aktualizációi fordulnak elő a beszélt, a költői vagy a gyermeknyelvben. Pl. potenciális -i képzős alakok realizációi a költői nyelvből: [. . .] egyetlen, delejező, ingai lendületben [. . .] (Dobai Péter, Szép versek 1989 (a továbbiakban: Szv 89): 96); Honnan veszi ezt a roppant tüzet,/kéregmélyi hőt az a semmi nyírfa [. . .] (Imre Flóra, Szv 89: 139); -ódik/-ődik képzős potenciális szavak aktualizációi a beszélt nyelvhez közeli nyelvezetű Magyar Narancsból (MaNcs), ill. a költői nyelvből: [. . .] a könyv olvasó-dik tovább [. . .] (MaNcs X/1–2: 43), [. . .] szvettereződik az éjszaka [. . .] (Parti Nagy Lajos, Szv 89: 268). (Ilyen egyelőre nem elfogadott neologizmus a korábbiakban példaképpen létrehozott átemailezgettetődik is.) Még csekélyebb erőfeszítést igényel az olyan neologizmusok létrehozása, amelyeknek új szó voltát szokványos jellegük miatt alig vagy nem is érezzük. Létrejöhetnek ilyen neologizmusok

d) komplex morfológiai szerkezetű neologizmusokból, pl. a becsomagolódni főnévi igenév esetében: be-csomag-ol (< csomag) → [be-csomag-ol]-ód-ik → [be-csomag-ol-ód]-ni (pl. Magától nem fog becsomagolódni! );

e) nem komplex morfológiai szerkezetű neologizmusokból, pl. cöcö → cöcö-z-ik ’lekezelő véleményének a gúnyos cöcö hangsor kimondásával ad hangot’ (pl. Te csak ne cöcözz itt nekem! );

f) régóta elfogadott, már hagyományosnak tekinthető szavakból, pl. bűnöző → bűnözőcske, bizonyíték → bizonyíték-ocska (az MNSZ-ből vett példák).

g) A produktivitásnak még alacsonyabb szintjét jelenti, ha az adott képző csak olyan szabálykövető neologizmusokban fordul elő, amelyek idegen szavak fordításaiként, azok ösztönzésére jöttek létre. (Pl. a magyar böngész-ő az angol brows-er fordításaként jött létre, de adott esetben ez nem jelenti az -ó/-ő képző alacsony produktivitási fokát, hiszen ez a képző nem csak ilyen típusú alakulatokban képes előfordulni.)3

h) A produktivitás legalacsonyabb szintje az, ha az adott képző csak olyan szabálykövető neologizmusokban fordul elő, amelyeknek létrejöttét analógiás folyamat is támogatja. (Pl. a mars-jár-ó a hold-jár-ó analógiájára jött létre, de ebben az esetben ez nem jelenti azt, hogy az -ó/-ő képző produktivitási foka minimális lenne, hiszen ez a képző nem csak ilyen típusú alakulatokban fordul elő.)

Idegen képzők esetében, amelyek elsősorban a szókincs idegen elemein működnek, első megközelítésben két kritérium jöhet számba: 1) az idegen szavak derivációs beillesztésének képessége (pl. edit-ál, virtual-itás), valamint 2) működési képesség a rendszerbe illeszkedő idegen szavakon (pl. idiot-izmus, tumor-ista). Mivel azonban az idegen képzők némelyike előfordul magyar szavakon is, sőt, egyes idegen képzők szisztematikusan társulnak magyar szavak meghatározott csoportjaihoz, a fenti két kritérium nyilván nem elegendő a produktivitás mértékének megállapítására. Másrészt ezek a kritériumok—a magyar képzőktől eltérően—a fenti sorrendben valószínűleg nem is jelezhetik a produktivitás egyre csökkenő fokozatait, hiszen az idegen képzők esetében éppen nem az idegen szókincs elemein való alkalmazás okozhatja a nagyobb nehézségeket. Ez előrevetíti, hogy az idegen képzőkkel kapcsolatban az egész produktivitási kritériumrendszernek másképp kell kinéznie. A felvetett problémára a vizsgált idegen képzők tárgyalása után térünk vissza. (A produktivitás fokozatainak természetes morfológiai kritériumrendszerével kapcsolatban a további részleteket l. még: Dressler 1997, Dressler–Ladányi 1998, 2000, ill. Ladányi 1999.)

1	A magyarban mind a -z/-az/-oz/-ez/-öz, mind az -l/-al/-ol/-el/-öl képző produktív. Kettejük közül azért a -z/-az/-oz/-ez/-öz képző az alapeset (a default), mivel alkalmazási köre kevésbé korlátozott. Az -l/-al/-ol/-el/-öl képzőt szokásosan csak mássalhangzóra végződő egy szótagú tövek, valamint az angolból kölcsönzött -ing végű főnevek kaphatják meg, míg a -z/-az/-oz/-ez/-öz képzőre hasonló korlátozások nem vonatkoznak (vö. Kiefer–Ladányi 2000b).
2	Ilyenkor a gyerek tulajdonképpen olyan lehetséges szavakat aktualizál, amelyeknek használatát a szókincsben meglévő azonos jelentésű elem szokásosan akadályozza, „blokkolja”.
3	Hasonlóképpen jött létre az angol eredetiben is latin szóalakra emlékeztető Snivellus fordításaként a magyar Pipogyusz név (Rowling 2003: 459/450).