Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

4.1.1. Udvariasság, pozitív beszédaktusok: mi lesz explicit?

Az udvariasság alapvetően kétféle módon fejeződhet ki a társalgásban (a beszédaktusok terén): e x p l i c i t é s d i r e k t módon, önálló udvariassági beszédaktusokkal (pl. köszönés, megköszönés, tekintélyelismerés), vagy pedig i n d i r e k t módon, más beszédaktusokhoz kapcsolódva, az adott beszédaktus pragmatikai súlyának gyengítése által (különféle gyengítők vagy erősítők bizonyos értelemben ezt is explicitté tehetik). Az önálló udvariassági, „direkt” beszédaktusok elhatárolása az egyéb, elsősorban asszertív aktusoktól nem mindig egyértelmű, és inkább fokozatilag képzelendő el, mivel ezek gyakran összefonódó szintaktikai szerkezetekben jelennek meg. (Pozitív, homlokzaterősítő hatása lehet pl. a szerénység, bizonytalanság kifejezésének, így pl. az „(azt) szeretném mondani” vagy a „hadd mondjam el” kifejezésnek, de a hezitálásnak vagy a hosszadalmas, áttételes fogalmazásnak is; ezek nem közvetlen udvariassági beszédaktusok, de a fogalmazásmód ezt az értéket is hordozza, vö. Brown–Levinson 1987: 170.)

Pozitív, tehát udvariasságot, érdeklődést vagy egyetértést kifejező megnyilatkozás Horn Gyulától kb. 67–68 alkalommal hangzott el: ezeken belül domináltak az u d v a r i a s s á g o t i n d i r e k t , k ö z v e t e t t m ó d o n kifejező beszédaktusok („azt hiszem”: 10, „szeretném mondani”: 4, engedélykérő vagy mentegetőző jellegű „hadd”-os kérés: 17), jellemzően asszertívumokhoz kapcsolódva, pragmatikai gyengítésként vagy enyhítésként (Levinson 1983: 236, Brown–Levinson 1987: 164, Szili 2004: 107, van Dĳk 1998: 356). Emellett direkt és explicit pozitív aktusokat is találni Hornnál: ezek elsősorban e g y e t é r t é s t fejeznek ki (24), illetve é r d e k l ő d é s t vagy más pozitív attitűdöt (7). Vitapartnere felé Horn Gyula csak 3 udvariasságot expliciten kifejező aktust tett (megköszönés, bocsánatkérés, rendelkezésre állás).

Udvariasságot indirekt módon kifejező beszédaktus (gyengítéssel, korlátozással):

(1)	(a)	„A másik, amit szeretnék mondani, az az alternatíva.”1 (HGY 1998)
	(b)	„A köztartozásokkal összefüggő problémák kezelésére, hozzá szeretném tenni, itt a legnagyobb gond mindegyiknél az, hogy hogyan lehet igazságossá tenni a rendszert” (HGY 1998)

Egyetértést direkt és explicit módon kifejező beszédaktus:

(2)	(a)	„És végül még valami. Panellakások és egyebek. Egyetértek, hogy az egyik legnagyobb gond. Sőt.” (HGY 1998)
	(b)	„Van azonban egy tétel, és teljesen egyetértek Orbán Viktorral, amelyik azt mondja, hogy sokan biztosra vették a Magyar Szocialista Párt győzelmét. Tényleg így van.” (HGY 1998)
	(c)	„Nos, teljesen egyetértek azzal is, úgy látszik egyre több, amiben egyetértünk, hogy viszont május 24-én jó lenne, ha mindenki el tudna menni.” (HGY 1998)

Az egyetértést, érdeklődést és udvariasságot kifejező, pozitív beszédaktusok nagy száma jól tükrözi Horn Gyula konstruktív, pozitív és udvarias attitűdjét, a hallgatóság mégis kevésbé figyelt fel erre, mint Orbán Viktor udvariasságára. Orbán az udvariasságát többnyire explicit és direkt tiszteletkifejező beszédaktusokkal fejezte ki (rendelkezésre állás, tisztelet, engedélykérés kifejezése), pl.:

(3)	(a)	„Én állok rendelkezésre.” (OV 1998)
	(b)	„Azt gondolom, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, függetlenül attól egyébként, hogy mennyi kérdésben értünk egyet, meg mennyire vagyunk különbözőek, azért egy bizonyos mértékű tisztelet kĳár, még az ellenzék egyik vezetőjétől is. Tehát én ezt meg fogom Önnek adni, tehát ilyen integetésről, amit Ön most említett, nem lesz szó természetesen.” (OV 1998)
	(c)	„Sok kérdésben nem értünk egyet miniszterelnök úr—(de) attól nem kell tartania, hogy ilyet fogok tenni. Akármilyen kérdés (legyen is.)” (ti. tiszteletlen mozdulatot) (OV 1998)
	(d)	„Miniszterelnök úr, ahogy Ön óhajtja.” (OV 1998)

Bár Orbán Viktor a vitában jóval kevesebb udvariasságot kifejező beszédaktust vagy jelzést intézett vitapartnere felé (összesen kb. 34–35-öt), mint az őfelé (kb. 67–68-at), ezt ellensúlyozta, hogy Orbán pozitív beszédaktusain belül a direkt és explicit módon tiszteletnyilvánító beszédaktusok voltak nagy számban (15–16), és így összességében mégis ő tűnt udvariasabbnak és pozitívabbnak a diskurzusban.2

A szövegeket egyszerűsített átírásban, az írott nyelvben megszokott központozással közlöm, a beszéd tagolásával (szünetek, mondatintonáció stb.) összhangban. A hangosabb vagy prozódiailag máshogy kiemelt részeket aláhúzással, a halk vagy bizonytalanul érthető részeket zárójelben, a lejegyző megjegyzéseit (zárójelben és kurzívval), a hezitációs szüneteket időtartamtól függetlenül három ponttal jelzem (. . . ), a közlés félbeszakadását – – jelöli. A félkövér kiemelés a tanulmány szempontjából lényeges elemeket jelzi.

E beszédaktusok közé nem számoltam be a tiszteletet tükröző m e g s z ó l í t á s o k a t, amelyek szintén erősen hangsúlyozták az udvarias jelleget. Orbán Viktorra a tiszteletteljes megszólítások nagy száma volt jellemző, ő 50-szer szólította meg beszédpartnerét (43 „miniszterelnök úr”, 7 diákos „miniszterelnök úr, kérem”), míg őt Horn Gyula 14-szer. Az udvariasság jelzései közé tartozik mindezek mellett a választékos stílus is, l. a 25. lábjegyzetet.