Balogh Kálmán (szerk.)

Szedimentológia


Gejzirit, limnoopalit, limnokalcedonit

A gejzirit („kovazsugorék”, „siliceous sinter”, „fiorit”) (utó-)vulkáni hőforrások vizének a hófehértől világosbarnáig változó színű bekérgezéseket alkotó, üreges, könnyű, puha és szétmorzsolható, olykor azonban porcelánszerűen tömör és kemény opálüledéke (Vendl 1951; Swineford 1978). Felülete gyakran vesés-fürtös; máskor sztalaktitszerű. Összetételét a 26.5 táblázatban szemlélteti. Tömörebb fajtái a feltörő víz nyomás- és hővesztesége, valamint párolgása nyomán képződnek (a toscanai gejzirit pl. belül szálas, kívül gyöngyszerű bekérgezéseket alkot). A gyorsabb növekedésű, lazább féleségek létrejöttében algák is szerepet játszanak. A moszatok kiválasztotta kovaszálak a növények elhalása után kocsonyás tömeget képeznek, amely vízvesztéssel megkeményedik. A leülepedési sebesség az algák mennyisége szerint 25 µm és 10 cm között változik. A forrás körül kúpokat, a lejtőn lefolyó vízből kiválva teraszokat formáló (26.24 ábra) legszebb jelenkori gejzirit-előfordulások Izlandon, Új-Zélandon és a Yellowstone Parkban találhatók. A Tihanyi-félsziget gejziritkúp-roncsai a felső-pannóniai bazaltvulkanizmus emlékei. Kisebb-nagyobb gejziritlerakódások vannak azonban a Tokaji-hegységben is (Sárospatak: Kisbotkő; a Baskói-medence ÉNy-i pereme; Mogyoróska: Kunhegy stb.).

Szedimentológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 049 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-szedimentologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave