Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


A formánsok

A rezonátorterekben fölerősített felhangok neve formáns, amely tehát energiakoncentrációs helyet jelent, részhangok nyalábját. A formánsok az alaphangtól (F0) való távolságuk alapján indexszámokat kapnak. Az alaphanghoz legközelebb eső formáns jele F1, tőle távolabb található az F2, F3 és így tovább (vö. 7. ábra). Ezeknek a formánsoknak annál nagyobb a sávszélessége, minél távolabb helyezkednek el az alaphangtól, erejük, azaz amplitúdójuk viszont annál kisebb. A beszédhang egyedtől független minőségének a meghatározásához már az első két formáns adatainak az ismerete is elegendő, de teljesebb hangszínélmény alakul ki az első három formáns, még inkább a teljes spektrum alapján. Az F1 nagyjából megfelel az alsó állkapocs mozgásának, illetőleg a szájüreg nyíltságának. Az F2 a nyelv vízszintes mozgásának, valamint az ajakmozgásnak a függvénye. Minél hátrább húzódik a nyelv és minél erősebb a labializáció, annál alacsonyabb az F2 értéke. E két tényezőt egyesítve: a szájcsatorna hosszanti irányú megnyúlása süllyeszti, megrövidülése pedig emeli az F2 frekvenciáját. Az F3 alakulása leginkább a lágyszájpadlás mozgásához köthető.
7. ábra Az angol rapid writing szekvencia akusztikai szerkezete a) két dimenzióban valósághű, b) három dimenzióban sematikus ábrázolásban

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave