Fenyő István

Az irodalom respublikájáért

Irodalomkritikai gondolkodásunk fejlődése 1817-1830


Esztétikai műveltségének főbb forrásai

Elméleti koncepcióját Kölcsey személyes élmények, meditációk, belső küzdelmek sokaságán keresztül alakította ki: annak minden eleme mögött a maga költői és gondolkodói pályájának szubjektív és egymásból következő felismerései állanak. E koncepció magas színvonala és homogén jellege azonban következménye volt a költő intenzív, a többi költőtársénál sokkal kiterjedtebb esztétikai érdeklődésének, irodalomelméleti műveltségének is. Kölcsey szenvedélyesen fordult azok felé a művek felé, amelyektől a maga költői pályájának és tevékenységének alapkérdéseire, a költői lét funkciójára, a költészet értelmére és rendeltetésére feleletet remélhetett. Irodalomelméleti munkákkal — főként francia szerzők alkotásaival — már a debreceni kollégiumban foglalkozott, 1810-től pedig Szemere az újabb német esztétikai produkciók ismeretébe vezette be, s ettől kezdve a művészetbölcselet, esztétika állandó stúdiumainak szerves részét képviselte.380Néhány általa folyamatosan, illetve gondolkodói fejlődése döntő pontjain tanulmányozott szerzőt és művet érdemes a rá gyakorolt hatás szempontjából közelebbről is megvizsgálnunk: ez sokban megkönnyíti a Kölcsey alkotta elméleti írások megértését, s koncepciója szemléleti-ízlésbeli mélyrétegeibe is bepillantást enged.

Az irodalom respublikájáért

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 898 9

Fenyő István könyve több mint "kritikatörténet": az irodalom önszemléletének, önnön létéről, funkciójáról kialakított képzeteinek fejlődéstörténeti elemzése. A szerző megvizsgálja a kor hazai kritikai elvrendszereit, irodalmi eszméit, programjait, kategóriáit, követelményeit, értelmezi, értékeli és rendszerezi az egyes kritikusi felfogásokat, ítéleteket, ítélkezési normákat - és mindenekelőtt az irodalmi gondolkozás egykorú fogalomkészletét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fenyo-az-irodalom-respublikajaert//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave