Hevesy tiszta ittriummintákat kapott Auer von Welsbachtól, a müncheni Wilhelm Prandtl professzortól és a firenzei Luigi Rolla professzortól. Azt tapasztalta, hogy az ittriummintákat gyakran szennyezte diszprózium. Már korábban, amikor a ritkaföldfém-szulfátok oktahidrátjainak sűrűségét mérte, megállapította, hogy a diszprózium és az ittrium ionrádiusza nagyon hasonló. Ezért volt nehéz szétválasztani őket, és ezért volt nehéz kimutatni az ittriumban nyomokban jelen lévő diszpróziumszennyeződést. A diszprózium ugyanakkor sokkal erősebben aktiválható, mint az ittrium. Mivel a rendelkezésre álló neutronforrással Hevesy és Levi a diszpróziumban indukálták a legerősebb radioaktivitást, csekély mennyiségű diszpróziumvegyületet – vagyis szennyeződést – is ki tudtak mutatni más ritkaföldfém-vegyületekben. Ez adta az ötletet, hogy az aktivált nuklidokat analitikai célokra használják. Eredményeiket 1936-ban publikálták a Nature című folyóiratban.261 Leírták, hogyan azonosították a diszpróziumot az ittriumban, amikor kimutatták neutronbesugárzással aktivált, 2,5 óra felezési idejű izotópját. A mennyiségét pedig úgy határozták meg, hogy összehasonlították a vele egy időben besugárzott standard preparátumok aktivitásával. Hevesynek és Levinek tehát sikerült kimutatnia az ittriumban lévő diszpróziumot, és ezzel megteremtették az aktivációs analízis alapjait.