Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


A radioaktivitással kapcsolatos kutatások állása Hevesy manchesteri munkájának megkezdésekor. A radioaktív elemek felfedezése

Ahhoz, hogy Hevesy Manchesterben, Bécsben és Budapesten végzett munkáját el tudjuk helyezni a radioaktivitás kutatásában, röviden át kell tekintenünk ennek a területnek az addig elért eredményeit. Henry Becquerel 1896-ban fedezte fel az urán és vegyületeinek radioaktivitását, majd Gerhard Schmidt 1898-ban a tórium radioaktivitását. Ezután Marie és Pierre Curie – szintén 1898-ban – uránásványokból elkülönített két új radioaktív elemet: a polóniumot és a rádiumot.49 Feltételezték, hogy a különösen nehéz elemeket egy külső, valószínűleg a világűrből származó, a röntgensugarakhoz hasonló sugárzás készteti sugárkibocsátásra. Két wolfenbütteli gimnáziumi tanár, Julius Elster és Hans Geitel azonban még ugyanebben az évben megmérték, milyen erős sugárzást bocsát ki az uránérc és egy rádiumpreparátum egy sóbányában, és megállapították, hogy a sugárzás erőssége nagy mélységben sem csökken. Ebből arra következtettek, hogy a radioaktivitás a vizsgált atomok tulajdonsága.50

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave