Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


A freiburgi állás elfogadása

A radioaktivitással és az izotópokkal kapcsolatos munkája, de különösen a hafnium felfedezése nyomán Hevesy nevét Németország-szerte megismerték tudományos körökben. Különböző német egyetemek mérlegelték, hogy felajánlanak neki egy tanári állást, de legalábbis meghívták előadásokat tartani. Mivel Dániában nem számíthatott hosszú távú alkalmazásra, és a további fejlődés lehetőségét sem látta, egy németországi egyetemen képzelte el a jövőjét. Ezt már akkor is említette a leveleiben, amikor öt évvel korábban Dániába költözött. 1925 nyarát Magyarországon töltötte. A jövője ekkor még mindig bizonytalan volt, de jelentősen javultak a kilátásai, hogy a közeljövőben kedvező állásajánlatot kaphat egy németországi egyetemtől. Augusztus 22-én ezt írta Panethnek Budapestről: „Nem bíztam benne, hogy megfelelő ajánlatot kapok. Mindenesetre kaptam egy levelet a karlsruhei minisztériumtól, és nagyon örülök neki, hogy az illetékes hatóságok továbbra sem szakítottak azzal a régi szokással, miszerint külföldieket is kineveznek.” Hevesy ezután barátjától, Kasimir Fajanstól részletes beszámolót kért a freiburgi Fizikai Kémiai Intézetről. A kinevezésre esélyes jelöltek listáján Fajans megelőzte Hevesyt, de ő elutasította az ajánlatot. Nem sokkal korábban viszont körülnézett Freiburgban. Hevesy ezzel szemben tizennégy éve járt utoljára az intézetben.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave