Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


A 61-es elem keresése

A periódusos rendszer még ismeretlen elemeinek kutatása lassan haladt. Többen vizsgálták azoknak az elemeknek a természetes radioaktivitását, amelyek nem szerepeltek az ismert bomlási sorokban. Miután Walter Noddack és Ida Tacke 1925-ben felfedezték az utolsó addig ismeretlen stabil elemet, a 75-ös rendszámú réniumot, a könnyebb elemek közül már csak kettőt nem azonosítottak: a 43-as és a 61-es elemet. Noddack és Tacke azt hitték, hogy a réniumhoz hasonló 43-as elemet is megtalálták. A mazurium nevet adták neki. Felfedezésüket azonban nem sikerült igazolni. Később kiderült, hogy ennek az elemnek – a technéciumnak – nincsen stabil izotópja.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave