Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


A nemzetiszocialisták hatalomra kerülése Németországban. A tisztviselői hivatás helyreállításáról szóló törvény

Az 1920-as évek végén Németországot is elérte a gazdasági válság. 1930 márciusában felbomlott a szociáldemokrata Hermann Müller kancellár vezette nagykoalíció. 1930 és 1933 között, Heinrich Brüning, Franz von Papen és Kurt von Schleicher kancellársága idején a Reichstag fokozatosan háttérbe szorult, teret nyert az elnöki rendeletekkel való kormányzás. 1931-ben az egyetemi professzorok köztisztviselői státuszba kerültek, amit sokan az egyetemi autonómia megsértésének tekintettek. A közszolgálatban dolgozók fizetését is csökkentették rendeleti úton. Egyre erősödött Adolf Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártja (NSDAP), amelynek 1932-ben már számos követője akadt az egyetemi hallgatók körében is. 1921-ben hozták létre a párt fegyveres osztagát, az SA-t (Sturmabteilung, „rohamosztagok”). A barna egyenruhát viselő rohamosztagosok kezdetben az NSDAP gyűléseit biztosították, majd fokozatosan félkatonai szervezetté alakultak, amelynek több tagja volt, mint a német hadseregnek. Sok, velük nem szimpatizáló egyetemistát megfélemlítettek.235

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave