Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


A dániai tervek

1933 nyarát Hevesy Dániában, illetve Magyarországon töltötte. Ezután úgy döntött, hogy még egy évre visszatér Freiburgba, és lehetőség szerint megpróbálja befejezni saját munkáit és a hallgatóival megkezdett kutatásokat. Nem akart felmondani, arra várt, hogy Baden tartomány bocsássa el őt. Vagyis a náci rezsim kényszerítse ki a távozását, ne tűnjön úgy, mintha saját elhatározásából hagyná ott Freiburgot. Úgy tervezte, hogy 1934 nyarán távozik, de erről nem szólt kollégáinak. A Rockefeller Alapítványt viszont tájékoztatta a terveiről, és a freiburgi kutatásaira jóváhagyott, még fel nem használt összeget megpróbálta átvinni Koppenhágába. Az alapítvány szabályzata ezt azonban nem tette lehetővé.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave