Már nem az egyén és a család, hanem a globális kihívások szintjén jelenik meg a világ népességeloszlásának problémája. A „globális” kifejezés hallatán ugyanakkor ki kell térnünk arra is, mennyiben befolyásolja pedagógiai tevékenységünket bármiféle „globális” jelenség. A mai középkorúak generációját is gyakran érte az akkor „fejlődő országoknak” nevezett államokra hivatkozva a vád, nevelő szándékú feddés: „Afrikában éheznek a gyermekek, te pedig nem eszed meg a menzán a tízóraidat!” Néhány évtizeddel ezelőtt azonban szinte semmi realitása nem volt a két jelenség összekapcsolásának. A globalizáció elsődleges hatása a globális lét, vagyis az, hogy ma szinte egyáltalán nincsenek a világban egymástól elszigetelt társadalmi-gazdasági jelenségek. Az, hogy mindez egy, a maga mikrokörnyezetében élő személy, adott esetben egy tantermébe és tananyagába zárkózó pedagógus életében mekkora jelentőséggel bír, nyilván változó. A legkevésbé érzékeny személyek többnyire a globalizációból adódó külső hatásokra fogékonyak, legyenek azok pozitívak vagy negatívak (mint például a technikai vívmányok, a piaci jelenségek). Kevésbé fogékonyak a globális felelősségre, melynek leggyakrabban emlegetett elemei a környezetvédelem, a társadalmi-gazdasági szolidaritás igénye. Nem véletlen ugyanakkor az sem, hogy a globális problémákra igen nyitott önkéntességnek a jelmondata is ez: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” Az emberi kultúrtörténet – mondhatjuk, az antropológiai tapasztalat – az ember közösségérzetének és összetartozás-tudatának határát valahol a törzsi-nemzeti szintnél húzza meg. Talán az Amerikai Egyesült Államok a valaha volt legnagyobb méretű struktúra, ahol a spontán összetartozás-érzet elemei megjelennek. Ezek után még érdekesebb egyes globális folyamatokról belátni, hogy akár hétköznapi pedagógiai munkánkat, akár a pedagógiai egészéről való gondolkodásunkat mindenképpen befolyásolhatják.