Hunyadi László, Vita László

Statisztika I.


Korreláció

Ha mindkét ismérv mennyiségi ismérv, akkor is megtehetjük azt, hogy a két ismérv közül az egyiket csak osztályozásra használjuk, a másikat pedig átlag- és varianciaszámítás segítségével vizsgáljuk, azaz pontosan ugyanúgy járunk el, mint a vegyes kapcsolat esetében. Két vonatkozásban azonban még ilyenkor is többet tehetünk. Egyfelől kihasználhatjuk azt, hogy ekkor az X ismérv szerint képzett osztályok az X ismérv nagysága szerint egyértelmű sorrendbe állíthatók, másrészt nyilván nemcsak azt tehetjük meg, hogy X szerint osztályozzuk a sokaságot, Y szerint pedig átlag- és szórásszámítással elemezzük, hanem elég kézenfekvő X és Y szerepének felcserélése is.

Statisztika I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 221 6

E tankönyv a gazdaságtudományi képzési terület hallgatóinak alapképzésére szánt két féléves statisztikai tananyag első félévi része. Tartalma összhangban van a megfelelő HEFOP-ajánlásokkal. Könnyen kijelölhető belőle azonban a társadalomtudományi képzési terület hallgatóinak szóló egy féléves tananyag is. Ez a kötet a statisztika alapfogalmait és a leíró szemléletű statisztikai elemzés standardnak mondható eszköztárát ismerteti. A leíró elemzésen belül először a sokaság egy ismérv szerinti elemzését mutatja be, amit a sokaság több ismérv szerinti elemzésének tárgyalása – ezen belül a két ismérv közötti kapcsolat jellemzése – követ. A kötet második fele az intenzitási viszonyszámok standardizálással történő összehasonlítását, az érték-, ár- és volumenindex-számítást és az idősorok elemzését tartalmazza. Az anyag tanulását a fontosabb fogalmak jegyzéke, ellenőrző kérdések és a fejezetek végén található kiegészítések könnyítik meg, melyeken többek között megtalálható a tankönyv szemléltető példáinak az Excellel kivitelezett megoldása is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hunyadi-vita-statisztika-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave