Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


Az új indiai állam megteremtése

A két domínium megteremtéséhez igen véres és erőszakos út vezetett. A Muszlim Liga már 1946-ban Kalkuttában direkt akciót hirdetett: a muszlimok megtámadták a hindukat. Majd egész Bengálban és Bihárban is súlyos atrocitásokat követett el egymás ellen a két vallásközösség. A már idős Gándhí sehogyan sem tudta elfogadni a Pakisztán-tervet. Fontosabbnak tartotta, hogy helyreállítsa a békét a lakosság köreiben. Egymaga elment Bengál távoli falvaiba, hogy nyugalmat teremtsen. Fáradozásait siker koronázta, Kalkuttában azonban igen rossz volt a helyzet. Gándhí ide is elment. A tartományi kormányzó, a Muszlim Liga itteni vezetője, Szuhravardí házában szállt meg, ahol halálig tartó böjtbe kezdett. Kijelentette, hogy csak akkor függeszti fel a böjtöt, ha a két vallásközösség megbékél, és a fegyvereket beszolgáltatják. Ezt is sikerült elérnie. Csak ezek után tért vissza Delhibe. A területek és az állami vagyon felosztása már javában folyt. Gándhí maga Birlá nagytőkés házában pihent, amikor megtudta, hogy az új indiai állam nem hajlandó átadni az államkassza Pakisztánra eső részét, mintegy ötvenmillió rúpiát. Ekkor kezdett élete utolsó böjtjébe a hetvenkilenc éves politikus, a nemzet atyja. Az új indiai kormány és politikusai nem kockáztathatták a Mahátmá halálát, így átadták a nemzeti vagyon megfelelő részét. Gándhí felfüggesztette a böjtöt. Lábadozott. A Birlá-ház kertjében imagyűléseket tartott, ahová bárki elmehetett. Elment az a bráhmana kasztbéli Náthurám Gódszé is, aki a Gándhít muzulmánbarátsággal vádoló politikai körökhöz tartozott. Szervezésükben – vagy inkább felbujtásukra – 1948. január 30-án tiszteletteljes meghajlással üdvözölte Gándhít, majd közvetlen közelről lelőtte. A nemzeti gyász kijózanítólag hatott, Indiában lassan helyreállt a nyugalom.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave