Kiss Judit (szerk.)

Nemzetközi segélyezés a 21. század elején

Új irányok, új lehetőségek


Tényleg működnek-e a civil szervezetek programjai, és átlátható-e, hogy mit csinálnak?

Már az előzőekben ismertetett problémák is kapcsolódnak a hatékonyság témájához, de érdemes önmagában is vizsgálni ezt a kérdést. A kilencvenes évek közepéig nemigen léteztek felmérések a civil szervezetek tevékenységének hatékonyságára és hosszú távú hatásaira vonatkozóan. Akkoriban nem sok civil szervezet foglalkozott ezzel magától, legfeljebb a donorok elvárásainak eleget téve. Ez idő tájt kezdeményezték elsősorban a hivatalos donorok az általuk támogatott projektek hatékonyságvizsgálatát, amit eleinte sok civil szervezet támadásként élt meg. És itt jöttek az első csalódások is, mert az eredmények sok területen alulmúlták az elvárásokat, mivel mind a projektek kivitelezése, mind pedig fenntarthatóságuk terén számos szervezet nagyfokú amatőrizmusról tett tanúbizonyságot (ODI, 1996). Sok NGO-t mindez arra ösztönzött, hogy ezeket a területeket fejlessze, és saját módszertant dolgozzanak ki. Ma már a nagy, de a közepes méretű szervezetek esetében is szinte egyértelmű, hogy bizonyos részlegeik felelnek a tevékenységek monitorozásáért, értékeléséért és utókövetéséért. Az azonban ma is igaz, hogy míg egyes szervezetek magas szinten teljesítenek e téren, addig mások nagyon gyengén. Ez ellen kíván például fellépni a civil szervezetek közös, az egész világra kiterjedő összefogása, a CSO Partnership for Development Effectiveness. Ez a fórum a fejlesztéshatékonyságra vonatkozó hivatalos nemzetközi folyamatokkal párhuzamosan elveket fogalmazott meg a civil szervezetek számára (Isztambuli Alapelvek1), hogy hogyan tehetik hatékonyabbá munkájukat. A fórum azóta is folyamatosan segítséget nyújt azoknak a szervezeteknek, amelyek a témával gyakorlati módon is foglalkozni szeretnének, és az előrehaladásról és a tapasztalatokról rendszeresen jelentéseket ad ki.2

Nemzetközi segélyezés a 21. század elején

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 344 2

"Kiss Judit és szerzőtársainak könyve igazi hiánypótló munka. Egyrészt, mert több mint 10 éve nem jelent meg nemzetközi fejlesztési segélyezéssel foglalkozó magyar nyelvű tudományos kötet. Másrészt a könyv több olyan témát is tárgyal, amelyek eddig nem szerepeltek a hazai tudományos kutatásokban. Ilyenek az innovatív finanszírozás, a "post-development", a civil szervezetek szerepe, továbbá az új, nem tradicionális donorok (mint például Kína vagy India) motivációi és hatása a nemzetközi fejlesztési rendszerre. Ezek mind olyan témák, amelyek jelentős új eredményekkel járulnak hozzá a magyar fejlődéstanulmányok több évtizedes hagyományaihoz.

A kötet rendkívül hasznos lehet a felsőoktatásban, különösen a nemzetközi kapcsolatok mesterképzésein, de a nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó gyakorlati szakemberek is sokat meríthetnek belőle."

Szent-Iványi Balázs (Aston University és Budapesti Corvinus Egyetem)

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-nemzetkozi-segelyezes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave