Az eddigiekben olyan téri figyelmi kísérletekről volt szó, amelyekben a figyelem „rejtett” orientációját vizsgálták. E kísérletekben a szemmozgásokat vagy úgy akadályozták meg, hogy az instrukciókban kérték a résztvevőket, a kísérleti próba egész ideje alatt egy pontra fixáljanak (számos vizsgálatban ezt szemmozgás-regisztrálással ellenőrizték), vagy olyan rövid idő telt el a jelző inger és a célinger bemutatása között, hogy nem volt lehetőség szemmozgásokra (a szokványos szakkádikus szemmozgások latenciaideje, mint már korábban jeleztük, 200 ms körüli). Mi történik akkor, ha szabad szemmozgásokat végezni, vagy éppenséggel megkívánt a szemmozgás a célinger felé? Theeuwes, Kramer, Hahn és Irwin (1998) kísérletében éppen ilyen helyzetet vizsgált. A kísérlet vázlatát a 7. ábra mutatja. A személyek a mező közepére fixáltak. A fixációs pont körül hat helykijelölő kör volt, mindegyikben egy 7 szegmentumból kialakított alakzat (8-as számjegy). A betűingereket egyes szegmentumok eltűnésével állították elő [ha például a két oldalsó (függőleges) szegmentum tűnik el, C vagy tükörkép C alakul ki]. Az ilyen ingeradásnál nem jelenik meg új objektum a vizuális mezőben. A kísérleti próbákban a körök, egy kivétellel megváltoztatták a színüket, a személyek feladata pedig az volt, hogy azonosítsák, a magányos körön belül C vagy „tükörkép” C jelent-e meg. A feladat csak akkor volt megoldható, ha a személyek szemmozgást végeztek e magányos kör felé, mivel a karakterek mérete csak akkor tette lehetővé az azonosítást, ha e célinger az éleslátás helyére került. A kritikus próbákban a helykijelölő körökön kívül egy újabb kör villant fel a célingerrel egyszerre. Ez az ingermegjelenés önkéntelenül magára irányíthatta a figyelmet. A figyelemfelkeltő objektum vagy a célingert magában foglaló kör mellett, attól 90 fokban, vagy a mezőben átellenes területen jelenhetett meg. A felvillanó irreleváns inger a rekcióidőt 60–70 ms-mal meghosszabbította, és ami feltűnő volt, a próbák 40–50 százalékában az első szemmozgásirány a felvillanó kör irányába mutatott. E kísérleti típus érdekessége, hogy a személyek általában nemcsak azt nem vették észre, hogy bármiféle szemmozgást végeztek volna a felvillanó kör irányába, de gyakran azt sem észlelték, hogy egyáltalán megjelent az irreleváns inger.