A grammatikalizáció terminus – franciául grammaticalisation – bevezetését a legtöbben a Saussure-tanítvány Antoine Meillet nevéhez kötik – így például Christian Lehmann is (1995. 1) –, aki az általa vizsgált folyamatot úgy határozta meg, mint „nyelvtani jelleg tulajdonítását egy hajdan autonóm szónak” (Meillet 1912/1921. 131). Meillet vonatkozó kutatásait, amelyeket L’évolution des formes grammaticales (A nyelvtani formák fejlődése) című tanulmányában61 összegzett, a mai napig a grammatikalizációra irányuló modern vizsgálatok nyitányának és iránymutató munkájának tartja a kutatók nagy többsége.62 Írása több olyan jelentős gondolatot is tartalmaz, amelyek a jelenlegi grammatikalizációkutatásban újból és újból napirendre kerülnek: ilyen például a grammatikalizáció és az analógia (analogikus újítás) összevetése63 (a két változástípus viszonyának mai elemzéséhez l. például: Norde 2001). Meillet szerint egyedül ez a két folyamat vezethet grammatikai morfémák kialakulásához, így az újgrammatikusok által jelentősnek tartott két nyelvváltozás – a hangváltozások és az analógia – mellé harmadikként a grammatikalizációt állította, megmutatva, hogy a nyelvtani formák eredetének tisztázásához ez utóbbinak a fókuszba emelése szükséges (Antal 1991. 137).64 A folyamat graduális jellegét hangsúlyozta, kitérve arra, hogy a grammatikalizáció egyszerre nézhető kontinuumként és fázisokra bontható jelenségként. Úgy vélte, hogy a szabadabbtól a kötöttebb felé haladó szórendi változások is grammatikalizációnak tarthatók (vö. Lindström 2005. 54; Hopper–Traugott 1993. 23; de l. Traugott 2003. 625). Meillet jelentősége a fent említetteken túl abban áll, hogy sikerrel azonosította a grammatikalizációs folyamat számos lényeges vonását és mechanizmusát, így a szemantikai általánosulást és a fonológiai redukció bekövetkeztét, valamint a kettő együttjárását. A folyamat mozgatórugóit kutatva az expresszivitásig jutott el, valamint a változás kezdeti szakaszát illetően pedig kitért az ismétlés és széles körű használat szerepére (l. Hopper–Traugott 1993. 23; a téma mai kutatásához l. Detges–Waltereit 2002. 26).