Valószínűleg igaz az, hogy napjainkban egyre fontosabbá válik számunkra a kapcsolataink minősége, és így növekednek a házastársi kapcsolattal szemben támasztott követelmények is. A fokozott igények egyébként is sebezhetőbbé teszik a házasságokat, de még nagyobb zavart kelt, ha a házasság sikerességét vagy kudarcos voltát nem a kapcsolatban reálisan rejlő lehetőségekhez viszonyítjuk, hanem a babonaként hagyományozódó „mítoszokhoz”, amelyek azért élhetnek olyan kitartóan tovább, mert nem ismerjük kapcsolataink mozgástörvényeit. A „mítoszok” között még a konfliktus is negatív minősítéssel szerepel. Valahogy úgy, mintha az a házasság, ahol konfliktus lehet, már nem lenne az igazi. A válásról pedig ezek szerint szó sem eshet, illetve csak a „legvégső esetben”. Pedig a válási szándék közlése egyáltalán nem jelenti azt, hogy a házasság valóban meg is fog szűnni. Viszont nagy valószínűséggel jelzi, hogy a házastársi kapcsolat válságban van. Ha kizárólag a házastársi kapcsolat szempontjából mérlegeljük a dolgot, és figyelmen kívül hagyjuk az egész családi kapcsolatrendszer többi részét (többi alrendszerét), akkor most az a fő kérdés, hogy milyen színvonalon tudja a házaspár megoldani azt a konfliktust, ami a kapcsolati válsághoz vezetett.