Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


„Úgy kell neki!”

A válást követően az érzelmek rendszerint még hosszú ideig nem jutnak nyugvópontra, jelezve, hogy a volt házasfelek között a valódi elszakadás és leválás még nem történt meg. Kétségtelen, hogy ezt a folyamatot lassítja és nehezíti a közös gyermekeik miatt továbbra is fennálló kapcsolat. A szülők tehát találkoznak és tudnak egymás életéről. A még meglévő harag és indulat nemegyszer a másik további életét érintő ellendrukkerségben nyilvánul meg. Azt kívánják, hogy a másik sikertelen és boldogtalan legyen nélkülük. Ez akár magánügy is lehetne, ha nem vonnák be a rossz kívánságok körébe a gyereket is. Ha például arról számol be, hogy szegény apja/anyja szomorú valamiért, a másik szülő felcsattan, mondván: „Te csak ne sajnáld! Úgy kell neki! Amit velem művelt, azért még a százszorosát is megérdemli. Ez a sors büntetése.”

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave