Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


A szociális tanulás és a készségek fejlesztése

A pszichológia területén kidolgozott szociálistanulás-elmélet speciális technikák kialakítását tette lehetővé, melyek segítenek az egyes embereknek viselkedésük, illetve másokkal történő interakciójuk megváltoztatásában. Korai példája e technikák alkalmazásának a Mendota-modell, melyet 1969-ben először családi, illetve lakóhelyi környezetben vezettek fel (Fahl és Morrisey). Mivel a program egy olyan intézményben jelent meg, mely problémás, kamasz fiúk kezelésére szakosodott, jelezte a gondolkodásban és a kezelés helyszínében történt radikális változást. Ahelyett, hogy az intézményben kezelték volna a gyerekeket, a munkatársak mentek ki a gyerekek otthonába és az iskolába, megtartva a gyerekeket természetes környezetükben és a családot egységében. Miközben a struktúrában radikális változás történt, az eljárások változatlanok maradtak. A segítők továbbra is az egyes gyerekekre koncentráltak, a társas megerősítés alapelveit használták a viselkedés módosítására olyan területeken, mint a tanulás, az utasítások követése és a határok elfogadása. A szülőkre úgy tekintettek, mint akiknek hatékonyabb készségekre kell szert tenniük gyerekük nevelésével kapcsolatban, és azt várták, hogy a stáb munkatársa milyen technikákat használ a gyerek irányítása során. (…)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave