Az érzelmi zsarolás a pszichológiai erőszaknak olyan fajtája, amely közvetlenül nem az önértékelés rombolására irányul: az elkövető partnerének bizonytalanságát, félelmeit, nyílt vagy rejtett bűntudatát használja fel arra, hogy hatalomra tegyen szert áldozata fölött. Leggyakoribb formája egyfajta infantilis, hiszteroid viselkedésmód, melyet napjainkban „figyelemkereső magatartás”-nak neveznek. Az ilyen emberek legfontosabb tulajdonsága az, hogy – érzelmeinek túlzott kimutatásával – drámaivá fokozza önmagát. Persze ezek az érzelmi kirohanások szinte mindig manipulatívak; céljuk a figyelem felkeltése, szimpátiareakciók kiprovokálása a környezetből. Mindig a társaság középpontja akar lenni, környezetét aktuális hódításaival, saját szuggesztív hatásának ecsetelésével kápráztatja el. (…) Önmagát érzékeny embernek tartja, mások viszont – az első benyomásokat követő ébredéskor – üresnek, felszínesnek ismerik meg őt; olyannak, akinek érzései nem belülről fakadnak, hanem hamisak megjátszottak. Emberi kapcsolatai törékenyek. Amikor ismeretséget köt valakivel, kedvesnek, barátságosnak és megértőnek mutatkozik; a kapcsolat elmélyülésével azonban fokozatosan zsarnokká válik: elvárja, hogy partnere – otthagyva csapot-papot – azonnal megjelenjen, ha ő valamilyen „emocionális krízist” él át. (…) Szinte kizárólag önmaga iránt érdeklődik komolyan, ezért gyakran nem képes tartós szexuális kapcsolat kiépítésére; ha mégis, a következmények nem túl biztatóak. Hiú, tartalmatlan, éretlen és önző – olyan, mint a femininitás ellenszenves karikatúrája.