Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


A gyermek reakciója

Danto (1971), Cain és Fast (1966) a gyermek reakcióit vizsgálva elsősorban a bűntudat és az önvádlások megjelenését hangsúlyozzák. Mindezek mellett megfigyeléseik szerint megjelennek az önpusztító tendenciák a viselkedésben és a mazochista személyiségstruktúrában. Kialakulnak jellegzetes énvédő mechanizmusok: reakcióképzés, idealizálás stb. Azt találták, hogy a bűntudat nagyon gyakran az önmegsemmisítő szülő iránti korai és hosszan tartó ellenséges indulatokból származott. A gyermekek ezeknek az ellenséges vágyaknak tulajdonították a szülő halálát. Nagyon gyakran ilyen vágy kifejezése megelőzte a szülő önpusztítását, s ez a bűntudatot még erősebbé tette. A gyermekek gyakran magyarázták a szülő halálát és a bűnösségérzésük forrását az öngyilkosságot éppen megelőző rosszaságukkal. Olyanokkal például, mint visszabeszélés, rossz iskolai jegyek stb. A bűntudatot fokozta, ha az életének önmaga véget vető szülő annak adott hangot, hogy a kiborulásukat a gyerek rosszasága okozta. A gyermekek gyakran megfogalmazzák, hogy azt érzik, hozzájárultak szüleik elvesztéséhez, például rosszaságukkal. Ha a család anyagi nehézségekkel küszködött, akkor azzal, hogy anyagilag sokba kerültek stb. Elmondták azt az érzésüket is, hogy a szülő azért lett öngyilkos, mert nem voltak szeretetre méltóak, ha azok lettek volna, nem akarta volna elhagyni őket. A szülők halála így a gyermekek gondolkodásában az ő értéktelenségüknek a kifejezése is.

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave