Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


Tanulástechnikai megfontolások

A kötet egésze cirkuláris, fokozatosan bővülő spirális jellegű struktúrán alapul, vagyis egy-egy fogalom, gondolat, eljárás stb. többször is előfordul, de egyre tágabb kontextusban, lehetővé téve így a fokozatosan mélyülő megértés folyamatát. A terminus technicusok és egyéb, speciális magyarázatra szoruló szavak és kifejezések legszűkebb tartománya a szómagyarázatban olvasható. A többjelentésű, a mindennapi nyelvhasználatban is elterjedt szavak, kifejezések esetében döntően csak a szakmai konnotációt közöljük. Az egyes szócikkek végén a további utalások esetén a „→”-lal jelölt szavak ábécérendben követik egymást, és segítségükkel a legalapvetőbb áttekintés kapható a címszó tartalmát illetően, illetve ezekkel az olvasó asszociációs rendszerét is bővíteni kívántuk. Gyakran feltüntettük a magyarázott szó pandanját is. Ha tehát valaki például az első tanulmány címében szereplő „családterápia” szót megkeresi a szómagyarázatban, és elolvassa az utalásokat is, már a tanulási folyamat legelején tisztázódnak bizonyos alapvető kifejezések, amelyek majd a későbbiekben egyre bővebben és árnyaltabban kerülnek elő. Így például azonnal fogalmat alkothat a rendszerszemléletről és a családterápia néhány meghatározó iskolájáról.

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave