Szabó Lajos

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai


A teammunka szerepe a demenciaspecifikus ellátásban

Az idősellátásban a teammunka jelentőségét aláhúzza az, hogy az ellátás során különféle szakmák képviselőinek kell szorosan együtt dolgoznia intézményen belül és intézményközi együttműködésben. Az idősellátás területén – különösen a bentlakásos otthonokban folyó munka kapcsán – a team keretei között folyó tevékenyég rendkívül fontos, ugyanakkor sok nehézséget is felvet. A nehézségek egyik forrása a szakmai kultúra különbségeiből adódik a különféle szakmák együttműködése során. A hazai idősellátás tradíciói és gyakorlata erős szálakkal kötődik az egészségügyi kultúrához, nagyban befolyásolva az intézményi munkát.

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 438 8

Az időskori szellemi leépülés korunk egyik legfélelmetesebb problémája. Sokan rettegnek tőle, miközben meglepően keveset tudnak róla. Ha szakembereket kérdezünk, rendszerint igen borúlátóak, és úgy érzik, hogy a tisztességes gondozáson túl nem sokat tehetünk.

Szembe kell néznünk azzal is, hogy az ellátási hátterek elégtelenek, és a gondozó családok nagy terheket hordozva gyakran magukra maradnak. Ez a könyv a gondozásnak és a gondozó családok támogatásának olyan útjait mutatja be, amelyek egy átalakuló gondozási kultúrában esélyt kínálnak arra, hogy a demenciával küzdők és gondozóik egy támogató környezetben minél tovább megőrizhessék önmagukat, egy élhető élet apró örömeit és emberi kapcsolataik kölcsönösségét. A könyv fontos üzenete, hogy a demenciával küzdő idősek nehézségeik ellenére autonóm felnőtt emberek a megélt lét tapasztalataival, érzésekkel, vágyakkal, az emberi kapcsolatok megőrzésének igényével, és egyben olyanok, akiknek támaszra van szükségük, hogy boldogulni tudjanak az egyre nehezebben megfejthető világban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-idoskori-demenciak-csaladi-tarsadalmi-pszichologiai-vonatkozasai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave