A legtöbb nyelvben, köztük a magyarban az explozívák csoportját zöngés és zöngétlen fonémák alkotják, amelyek zöngésségi párokba rendeződnek (Ladefoged 2005). A magyarban a zöngésség tekintetében a hangszalagrezgés meglétét vagy hiányát elsődleges akusztikai kulcsnak tekinthetjük, vagyis olyan akusztikus információnak, amely a fonológiai kategóriák valamely megkülönböztető jegyét az észlelés számára kódolja (Lisker 1986). Ebben az esetben a zöngésségi pár fonológiailag zöngés tagja esetében a zárszakasz teljes időtartamában vagy annak egy részében zöngeképzés történik, tehát a beszédhang előzöngés, míg a fonológiailag zöngétlen pár esetében a követő magánhangzóhoz a zöngeképzés a zár feloldása után rövid idővel indul meg. Más nyelvekben, köztük az angolban azonban a fonológiailag zöngés explozíva zárszakasza közben nem történik hangszalagrezgés, a zönge a feloldás után rövid idővel indul meg, míg a fonológiailag zöngétlen pár esetében a hangszalagrezgés megindulása hosszabb idő után következik be, valamint aspiráció/hehezet jelenik meg. A zönge megindulásáig tartó szakasz időtartamának számszerűsítésére vezette be Lisker és Abramson (1964) a zöngekezdési idő (= voice onset time, VOT) fogalmát. A zöngekezdési idő az az időtartam, amely a zár feloldásától a zönge megindulásáig telik el (Lieberman–Blumstein 1988). Abban az esetben, amikor a zár feloldása előtt indul meg a zönge, negatív, amikor utána, akkor pedig pozitív értéket kapunk (1. ábra).