Balogh Balázs

Gazdák és zsellérek. Gazdálkodási stratégiák Tápon


KUTATÁSI ELŐZMÉNYEK

A tanulmány bevezető fejezetében nem törekedtem arra, hogy a magyar paraszti gazdálkodás eddigi vizsgálatának teljes kutatástörténetét felvonultassam.1 Elsősorban azokra a munkákra térek ki, amelyek közvetlen előzményéül, hátteréül szolgáltak e kutatásnak, és konkrétan hasznosítható adatokat, módszereket, szemléletet tükröztek. 1989-től 1997-ig a Néprajzi Múzeum Földművelés Gyűjteményének és az Átány Gyűjteménynek voltam a kurátora, mely időszak az agrártechnikára vonatkozó ismereteimet nemcsak irodalmi, hanem muzeológiai tapasztalatokkal is gyarapította. Tápon kívül több más vidéken végeztem gazdálkodáskutatással kapcsolatos terepmunkát. 1986-tól a paraszti gazdálkodás kérdéseit (is) vizsgáltam Vas és Zala megye mintegy 35 községében.2 Terepgyakorlat fűz Kalotaszeg minden magyarlakta településéhez. Egy egyéves ösztöndíj keretében pedig módom nyílt Klein-Harrasnak, egy alsó-ausztriai falunak a paraszti gazdálkodását, agrárvállalkozásait kutatni.3 Bár ez utóbbi terepmunka eredményei még publikálatlanok, feltétlenül tanulságos viszonyítást, összehasonlítást tesznek lehetővé a kisalföldi kutatással.

Gazdák és zsellérek. Gazdálkodási stratégiák Tápon

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 557 6

A könyv egy református többségű kisalföldi falu paraszti gazdálkodásának változásait mutatja be 1920 és 1959 között. Konkrét gazdaságok esetleírásait elemezve igyekszik feltárni, hogy a különböző birtokkategóriába tartozó családi üzemtípusok – gazdasági felszereltségük és munkaerejük teljes vagy hiányos voltából eredően – milyen üzemviteli, fennmaradási, fejlődési stratégiát és az önellátás-árutermelés egyensúlyát kereső piachoz viszonyuló magatartást választottak, illetve milyen kiútkeresésre kényszerültek. Vizsgálja a családszerkezetet, az üzemszervezetet, a munkaerő-struktúrát és ezek összefüggéseit, valamint a parasztgazdaságok üzemvitelét döntően meghatározó tényezőket: a birtokstruktúrát, a birtokmozgást, a gazdaságok tárgyi ellátottságát és gyarapítástörténetét, az igaerőt, az állatállomány mértékét és összetételét, a termékszerkezet kialakítását, a külső jövedelemszerzés lehetőségeit, a piachoz való viszonyulást és a konkrét gazdasági stratégiákat.

Az elemzés rámutat a szűkebben „gazdaságiként” felfogható jelenségekben, struktúrákban és gazdasági magatartásban megmutatkozó egyéb mögöttes szándékokra, mint az értékorientáció, társadalmi rang és presztízs kifejezésének lehetőségei.

Az adatközlők szóbeli visszaemlékezéseit a szerző a legkülönfélébb írásos források segítségével hitelesíti. A helyi példán túlmutatóan, a szűkebb és tágabb régió, valamint az országos adatok egybevetésével próbálja bemutatni a tápi gazdálkodás és paraszti társadalom helyét egy nagyobb összefüggésrendszerben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-gazdak-es-zsellerek-gazdalkodasi-strategiak-tapon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave