Rendkívül fontos szempont, hogyan kell bevezetni az iskolákba a digitális pedagógiát az egyes életkori csoportok fejlődéslélektani jellemzőit figyelembe véve. A digitális eszközöknek, hálózatoknak és interaktív tartalmaknak az emberi elme fejlődésére gyakorolt potenciálja – szemben például a hagyományos oktatás egyik sztenderd elemével, a könyvvel – a digitális technológia diszruptív jellegénél fogva erőteljesen pozitív vagy negatív lehet. Dávid Mária és munkatársai kiemelik, hogy „az IKT-használat a helyzettől, a használat mennyiségétől és minőségétől, az életkori jellemzőktől függően pozitív és negatív hatással egyaránt lehet a különböző kognitív képességekre. […] Pozitív hatása van az önszabályozó tanulás kialakulására és a tanulással kapcsolatos önbecsülésre, a (tanártól) független aktív tanulás használata révén (az így tanuló diákok mindig új forrásokat és információkat keresnek). […] Minden vizsgálat kiemeli a használat mennyiségét mint fontos közvetítő változót. Számos esetben azt tapasztalhatjuk, hogy a felszínes, leggyakrabban unaloműző használat mennyisége negatív összefüggést mutat a kognitív képességekre gyakorolt pozitív hatással, ellenben a mélyre hatoló, információkereső vagy valamely tudáselem (például nyelvi szókincs) fejlesztésére irányuló IKT-aktivitás és a megszerzett információk szisztematikusabb feldolgozása, szintetizálása ezen képességek fejlődéséhez járulhat hozzá. […] Negatív hatás viszont, hogy az IKT-eszközök gyakori használata a kritikai gondolkodás csökkenését okozhatja, hiszen az állandó információáradat nem ad lehetőséget a precizitásra és a mélyebb kognitív feldolgozásra.”1 Saját, a hipertextualitás témakörében végzett kutatásaink alapján elmondhatjuk, hogy a multimediális és interaktív tananyagok környezetében a linkek kevésbé veszik igénybe és így nem fejlesztik a képzelőerőt.