Napjainkban már nem számít újdonságnak, hogy a számítógép és az infokommunikációs technológiák segítségével könnyebbé vált az önálló tanulás, az összetett világunkkal kapcsolatos ismeretek szerzése, az egyéni tanulási utak létrehozása.1 Ebben segítségünkre van a hipertextualitás rendszere, amelyet szakdolgozatunk 2000-es megírása óta kutatunk. Szakdolgozatunkat – a téma jellegéhez illeszkedően – az ELTE Bölcsészettudományi Informatika Önálló Programjának keretében már online publikáltuk.2 Két évtizede kutatjuk tehát az online kontextus jelenségeit. Kezdetben a hipertextulitást, az új média művészetét, később az internetes kommunikációt és médiát, majd az információs társadalmat, végül pedig a digitális pedagógiát kezdtük el vizsgálni. Első szakkönyvünket, a 2013-ban az Osiris Kiadónál megjelent A világháló metaforáit még az új, felderítésre váró terület, az interaktivitás, a multimedialitás és a művészi kifejezésmód territóriuma iránti kíváncsiság és öröm jellemezte. 2018-ban a Wolters Kluwer által gondozott Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című szakkönyvünk az internet evolúcióját szintén alapvetően pozitivista szemléletmód alapján mutatta be. Jegyezzük meg, hogy jelen munkánk azon a szűken számítva ötéves kutatási munkán alapul, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki pedagógiai tanszékének egyetemi docenseként, az MTA–BME Nyitott Tananyag Kutatócsoport tagjaként, a Milton Friedman Egyetem Alkalmazott Infokommunikációs Kutatócsoportjának vezetőjeként, 2020-tól pedig már az Eszterházy Károly Egyetem Humáninformatika tanszékének egyetemi docenseként végeztünk.