Csizmadia Zoltán, Rechnitzer János (szerk.)

Az önvezető járművek világa

Társadalmi hatások és kihívások


Nemzetgazdaság

Az autonóm járművek a mobilitás egész rendszerét átalakítják, így a hatásuk nemzetgazdasági következményeit több szinten érdemes áttekinteni. Az első magának a járműiparnak a lehetséges változási irányai, ami következik a gyártási rendszerek szerkezeti, de térbeli átrendezéséből, amelynek aztán költségvetési és foglalkoztatási következményei számottevők lesznek, vagy már éppen vannak. Nem csupán ebben az egyetlen – számos felzárkózó országban meghatározó – szektorban, s annak teljes rendszerében jelentkeznek hatások, hanem az azzal kapcsolatban lévő további ágazatokban is, így különösen érvényes ez az energiatermelésre és -ellátásra, de nem feledkezhetünk meg a szolgáltatások széles köréről sem. Az állami költségvetések hagyományos szerkezetében is átgondolásokat indukálhat az autonóm járművek terjedése. A járműre épülő költségvetési tételek változnak, más jellegű bevételi rendszer (adók, illetékek) kialakítása válik szükségessé, a fogyasztásnak a direkt rendszerei is módosulnak, nem beszélve arról, hogy az elkövetkező 10–15 évben ezen járművek lokális kötődése még magasabb lesz, így a helyi költségvetési összefüggésekről nem lehet megfeledkezni. Továbbá létezik olyan költségtér, amely nehezen számszerűsíthető, vagy áttételeken keresztül érvényesül, de jelen van mind a gazdaságban, mind a fogyasztásban, mind pedig a szociális gondoskodásban, így ezektől eltekinteni nem lehet. Végezetül az autonóm jármű fogadására a posztmodern államokban fel kell készülni, érdemes tudatosan alakítani ennek a rendszerformáló technikának a beépülését a gazdaság és a társadalom egészébe, mert csak akkor lehet a hatása a fejlődés egyik generálója.

Az önvezető járművek világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 629 0

A járművek világa a nagy változások korát éli. Az elektromobilitás együtt jár a digitalizáció látványos terjedésével, a járművek és a közlekedési módok átalakulásával, csakúgy mint az eszközök és az emberek viszonyának radikális módosulásával. Az önvezető jármű az egyik szimbóluma a korábbi magatartásokat, viszonyokat, gazdasági bázisokat és intézményeket felforgató innovációs hullámnak.

A hazai szakirodalomban nem találkozhatunk a járműfejlesztés- és gyártás új irányának gazdasági és társadalmi hatásait feldolgozó átfogó kiadvánnyal. A szerzők a Széchenyi István Egyetemen egy kutatási program keretében dolgozták fel az önvezető járművek ökoszisztémájának legfontosabb társadalmi összefüggéseit. A tanulmánykötetben a téma hét kutatója elemzi a gép és az ember kapcsolatának változását a technológia fejlődés viszonylatában, de betekintést adnak a gazdasági, társadalmi hatásrendszerek bonyolult szövetébe, felvázolják a járműgyártást átrendező Ipar 4.0 rendszer alapjait, a városfejlődés és a járművek elképzelhető trendjeiről olvashatunk, valamint a hazai automobilitás sajátosságairól nyerünk ismereteket.

A kötet második része az első átfogó, országos léptékű, lakossági körben végzett az önvezető járművek ismeretére és fogadására irányuló reprezentatív kérdőíves felmérés eredményeit mutatja be. Képet kaphatunk arról, hogy mennyire élénk és nyitott a járművek új generációja iránti érdeklődés, és hogy milyen aggályok és bizonytalanságok fogalmazódnak meg a jövő elkerülhetetlen fejlődési irányaival szemben.

Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akiket érdekelnek a ma és a holnap járművei, azok hatása az életünkre a termeléstől a fogyasztáson át az életmódig, valamint azoknak is, akik el kívánnak gondolkodni a ma emberének a jövőre vonatkozó vízióiról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csizmadia-rechnitzer-az-onvezeto-jarmuvek-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave