Mint említettük, a pszichoanalízis önmagában nem alkalmas a kialakult függőség kezelésére, viszont a hozzászokásban és a függőségi folyamat első szakaszaiban a terápiás kapcsolatban maradó, és valamennyire együttműködő páciens elvihető a gyógyulásig, illetve a rendbejövésig, helyreállásig (recovery). A pszichoanalízis képes rekonstruálni a szenvedélyproblémák esetében is a patogenezist, vagyis a lelki kórtan létrejöttét, a személyiség fejlődéstörténeti, strukturális és dinamikus motivációs vetületeiben. Ez a fajta rekonstrukció – sok elkötelezetlen, és inkább az integrációt igénylő szakember véleménye szerint is – valamilyen mélységig szükséges az egyes ember megértéséhez, és a vele kapcsolatos terápiás tervezéshez is, és általában az ilyen betegek szervezett ellátásához, függetlenül attól, hogy a kezelés milyen terápiás iskola (vagy iskolák) szellemében történik, illetve hogy a kezelési feltételek és kényszerű kompromisszumok (betegbiztosítás, szakemberi képességek és képzettségek stb.) mit engednek meg (Bilitza, 1993). Igen fontos ezért, hogy az addikciók pszichoanalitikus szemléletű, illetve módszertársításos próbálkozásai előrehaladjanak, már csak kutatási szempontból is.