Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai III.


A szexualitás eltorzulása

Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy a szexuális diszfunkciók az orgazmus, a szexuális érdeklődés, az élvezet, a lubrikáció hiányában, illetve a fájdalmas nemi érintkezésben, a vaginizmusban ragadhatók meg. Egy másik megfigyelés pedig arra utal, hogy ezek a diszfunkciók az alkoholizmus kialakulása előtt is megvoltak már (69%), fokozódtak az addiktív viselkedés rögzülésekor, és még a felépülés korai fázisában is fennálltak. Az egészséges szexuális funkciók helyreállítására viszonylag kevés felépülési program fordít kellő hangsúlyt, állítják a szerzők (Covington és Kohen, 1984).

Az addiktológia alapjai III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 678 8

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A harmadik rész a sorozat első két tagjával szerves egységet alkot. Elsősorban a függőség kialakulásának és fennmaradásának mechanizmusaival (etiológia), jogi és drogpolitikai kérdésekkel, valamint a terápia lehetőségeivel, a különböző terápiás megközelítésekkel foglalkozik. A kötetet – és a sorozat további tagjait – nem csupán az addiktológia iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, de az addiktológia és a rokon diszciplínák területén tevékenykedő szakemberek számára is forrásként szolgálhat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave