Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai III.


A nemzetközi drogtilalmi rendszer kialakulása

A 20. század előtt a nemzetközi drogtilalom gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt. Az egyes országok, ha szabályozták is a ma tiltottnak számító szerek kereskedelmét, a fogyasztást szinte mindig az egyén magánügyének tekintették. Az Egyesült Államok hatására azonban az elmúlt század második felére kialakult a nemzetközi drogtilalmi rendszer, amely a mai napig meghatározó tényezője az egyes országok által választott szabályozásoknak. Az USA volt a kezdeményezője az 1909-es sanghaji nemzetközi drogpolitikai találkozónak (Wodak, 2003), amelyen először vetődött fel egy globális kábítószerügyi együttműködési rendszer gondolata. A későbbi találkozókon körvonalazódtak a rendszer alapjai, és az együttműködés végül létrehozta a három nemzetközi kábítószerügyi egyezményt, és kialakították az egyezmények végrehajtásáért felelős nemzetközi szervezeteket.

Az addiktológia alapjai III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 678 8

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A harmadik rész a sorozat első két tagjával szerves egységet alkot. Elsősorban a függőség kialakulásának és fennmaradásának mechanizmusaival (etiológia), jogi és drogpolitikai kérdésekkel, valamint a terápia lehetőségeivel, a különböző terápiás megközelítésekkel foglalkozik. A kötetet – és a sorozat további tagjait – nem csupán az addiktológia iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, de az addiktológia és a rokon diszciplínák területén tevékenykedő szakemberek számára is forrásként szolgálhat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kedvenceimhez adás

A kiadványokat, képeket, kivonataidat kedvencekhez adhatod, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

Ha nincs még felhasználói fiókod, regisztrálj most,
vagy lépj be a meglévővel!

Személyes mappák
Mappába rendezés

A kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Személyes mappák
Kivonatszerkesztés

Intézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Kivonatkészítés
Folyamatos görgetés

Választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan olvasnád-e a könyveket. A görgetősávon mindig láthatod, hol tartasz, mintha csak egy nyomtatott könyvet tartanál a kezedben.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Folyamatos görgetés
Kivonat
fullscreenclose
printsave