Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai III.


A lovasterápia

Gáborra jellemző volt a terápia elején, hogy nem fejezte ki az érzéseit, nem fogalmazta meg az igényeit, kívánságait. Általában bizonytalanság, görcsösség, félelem, bizalmatlanság jellemezte. Gyakran olyan téves (automatikus) gondolattal reagált az őt érő kihívásokra, helyzetekre, mint „ha valami rosszul megy, akkor rossz vagyok” (túlzó általánosítás), „úgysem tudom, tehát meg sem próbálom” (pesszimizmus) vagy „nem számít, hogy mit szeretnék, tehát nem is fejezem ki”. A terápia során az alábbi területekre helyeztem hangsúlyt: megküzdési készségek fejlesztése, belső erőforrások mozgósítása, énhatékonyság megélése, asszertivitás, önértékelés javítása, szociális kapcsolatteremtés, örömteli helyzetek ismételt felfedezése.

Az addiktológia alapjai III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 678 8

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A harmadik rész a sorozat első két tagjával szerves egységet alkot. Elsősorban a függőség kialakulásának és fennmaradásának mechanizmusaival (etiológia), jogi és drogpolitikai kérdésekkel, valamint a terápia lehetőségeivel, a különböző terápiás megközelítésekkel foglalkozik. A kötetet – és a sorozat további tagjait – nem csupán az addiktológia iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, de az addiktológia és a rokon diszciplínák területén tevékenykedő szakemberek számára is forrásként szolgálhat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kedvenceimhez adás

A kiadványokat, képeket, kivonataidat kedvencekhez adhatod, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

Ha nincs még felhasználói fiókod, regisztrálj most,
vagy lépj be a meglévővel!

Személyes mappák
Mappába rendezés

A kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Személyes mappák
Kivonatszerkesztés

Intézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Kivonatkészítés
Folyamatos görgetés

Választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan olvasnád-e a könyveket. A görgetősávon mindig láthatod, hol tartasz, mintha csak egy nyomtatott könyvet tartanál a kezedben.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Folyamatos görgetés
Kivonat
fullscreenclose
printsave