Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai III.


A terápiás folyamat főbb állomásai

Kezdetek. Gábor hosszú ideig mindig ugyanazt a lovat választotta, csak vele akart dolgozni. Eleinte nagyon félt a lovaktól, de ezzel a lóval nagyon gyorsan megbarátkozott. Sok időt töltött azzal, hogy a bokszát kitakarítsa, enni adjon neki, nagyon lassan, alaposan és elmélyülten tisztította-ápolta a szőrét, sétálni, legelni vitte. Látszólag nem történt semmi, kapcsolatukat mégis mindig nehezemre esett a terápia végén megszakítani. Ebben az időszakban hiába ajánlottam, hogy a többiekhez hasonlóan ő is lóra ülhet, rendre visszautasította, amit én elfogadtam. A második hónap során néhányszor felült a lóra, de csak sétálni. Ilyenkor erősen kapaszkodott, és láthatólag nagyon feszültté tette, belső bizonytalanságérzését fokozta a helyzet. Újra és újra visszatért a számára biztonságos, megnyugtató, ellazító együttlétekhez. Miközben a ló legelészett, vállával nekidőlt, vagy leült mellé, vagy csak egyszerűen nézte.

Az addiktológia alapjai III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 678 8

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A harmadik rész a sorozat első két tagjával szerves egységet alkot. Elsősorban a függőség kialakulásának és fennmaradásának mechanizmusaival (etiológia), jogi és drogpolitikai kérdésekkel, valamint a terápia lehetőségeivel, a különböző terápiás megközelítésekkel foglalkozik. A kötetet – és a sorozat további tagjait – nem csupán az addiktológia iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, de az addiktológia és a rokon diszciplínák területén tevékenykedő szakemberek számára is forrásként szolgálhat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave