A biztonságosabb kábítószer-használói szobák vagy felügyelt használói helyiségek (a köznyelvben gyakran „belövőszobák” vagy „szúrószobák”) olyan professzionálisan felügyelt, nem elítélő atmoszférájú egészségügyi intézmények, ahol kábítószer-használók az utca és a sikátorok helyett biztonságosabb, higiénikus körülmények között tudnak általuk előre beszerzett kábítószert használni. Az ilyen szobák általában a tágabb segítőrendszer részei, és többnyire már meglévő kábítószerhasználók vagy hajléktalanok számára létesített intézményekhez kapcsolódnak, elkülönített helyiségekben. A szobákat szociális munkások, nővérek, orvosok, vagy más, elsősegély és szociális segély nyújtására kiképzett személyzet felügyeli. Általában olyan városokban nyitottak ilyen szobákat, ahol egyrészt jelentős kábítószer-kereskedelem zajlott (pl. nagy kereskedelmi útvonalak mentén, mint Frankfurt vagy Hamburg), így ott sok kábítószer-használó élt, másrészt jelentőssé vált az IDH-k körében a HIV-járvány, sokan haltak meg kábítószer-túladagolásban, és látványossá vált a probléma, vagyis sok IDH-t lehetett az utcán, pályaudvarok környékén, parkokban, vagyis közterületen látni. Ezekben a városokban sokszor úgynevezett nyílt drogszcénák alakultak ki, ahol az emberek rendszeresen mások szeme láttára injekciózták be magukat. Az IDH-k parkokban gyűltek össze, ahol folyamatosan jelen voltak, zajlott a drogkereskedelem, ott injektáltak steril felszerelés híján. Gyakran ott adagolták túl magukat és ott is haltak meg a parkban. Ez a helyzet és ez a látvány zavarta a lakosságot és az egyéb segítő, szociális és rendőri intézkedések nem voltak képesek a problémát megoldani (Hedrich, 2004).