A vallás az elméleti tanulmányokban és empirikus kutatásokban gyakran szerepel mint védőfaktor. Az egészséggel és káros szenvedélyekkel való kapcsolatra szolgáló magyarázatok megfelelő koncepcionális hátteret kínálnak (Pikó, 1999). A modernitást megelőző korszakokban a vallásosság jelentése mindenki számára egyértelmű volt, ezt követően azonban elemeinek tartalma és jelentősége némileg átértékelődött. Ez megmutatkozik abban, hogy a hit, a spiritualitás és a vallásosság manapság már nem feltétlenül fonódik össze. A modern, nagymértékben szekularizált társadalomban a hit nem minden esetben jár együtt az aktív vallásgyakorlással, a spiritualitás, azaz a transzcendenciába vetett hit pedig szintén csak a modern társadalomban nyerte el a vallástól függetlenül is létező kulturális jelentését. A premodern kort követően általánossá vált plurális értékrend lehetővé tette a vallásosság fogalmának kibővülését és a vallás (illetve spiritualitás) individualizálódását, egyéni arculatának formálódását (Zinnbauer és mtsai, 1997). Ez sok esetben szubjektív besorolást tesz lehetővé, azaz mindenki a „maga módján” vallásos. A kutatási eredmények értékelése szempontjából azonban lényeges, hogy a vallásosság/spiritualitás az egyén életmódjának része legyen, azaz életmódformáló erővel rendelkezzen. Az Egyesült Államokban működő Nemzeti Öregedéskutató Intézet (National Institute on Aging) a vallásosságnak/spiritualitásnak tíz olyan ismérvét sorolta fel, amely az életvitel szempontjából meghatározó (National Institute on Aging, 1997):