Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai III.


Az opiátfüggőség kialakulásának transzgenerációs dinamikus fejlődésmodellje

Az opiátfüggőség kialakulásának és fennmaradásának családdinamikai és személyiségpszichológiai hátterét néhány korábbi tanulmányban (Demetrovics, 1997, 1998, 2000, 2003, 2007) már megkíséreltem összefoglalni. Egy kisebb volumenű, opiátfüggő személyek édesanyjával készült interjúkon alapuló kutatás (1999) a fentiekben megfogalmazottakat részben alátámasztotta, illetve, részben – elsősorban a jelenség transzgenerációs szempontjait is figyelembe véve – kiegészítette. A vizsgálatokból kitűnt, hogy az opiátfüggő személyek édesanyjai többnyire már gyermekkorukban felnőtt szerepbe kényszerültek, szigorú elvárásoknak voltak kitéve, jelentős felelősséget kellett magukra vállalniuk. Ezen a parentifikációs jelenségen (Bekir és mtsai, 1993) túl jellemző volt, hogy egyetlen a vizsgálatban szereplő anyának sem volt szoros emocionális kapcsolata a saját anyjával, s többnyire az apák sem voltak jelen a család érzelmi életében.

Az addiktológia alapjai III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 678 8

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A harmadik rész a sorozat első két tagjával szerves egységet alkot. Elsősorban a függőség kialakulásának és fennmaradásának mechanizmusaival (etiológia), jogi és drogpolitikai kérdésekkel, valamint a terápia lehetőségeivel, a különböző terápiás megközelítésekkel foglalkozik. A kötetet – és a sorozat további tagjait – nem csupán az addiktológia iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, de az addiktológia és a rokon diszciplínák területén tevékenykedő szakemberek számára is forrásként szolgálhat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave