Az addiktológia sajátos alkalmazási terület a pszichoterápia számára. Minden káros, illetve kóros anyaghasználatban, a viselkedési függőségben pedig kiváltképpen a problémának van egy kulcsfontosságú viselkedési mozzanata, és ez valamilyen cselekvésforma elkezdése. A szereket be kell venni, vagy bejuttatni a szervezetbe, a szenvedélyt fenntartó viselkedésbe bele kell kezdeni. A személyiség döntése és aktivitása szükséges ehhez. Elvben az ilyen problémák a pszichológiai terápiák jellegzetes indikációs területei kellene, hogy legyenek. A gyakorlatban azonban a problémák csak a hozzászokás vagy a függőség idején mutatkoznak, addig vagy nagy elterjedtségük és viszonylagos ártalmatlanságuk miatt nem tekintik őket még kezelési feladatnak (pl. a kannabisz kipróbálása érinti az ipari társadalmakban a fiatalok negyedét-harmadát), vagy pedig legális szerekről van szó, mint az alkohol vagy a nikotin, illetve megengedett magatartásmódokról, mint pl. a szerencsejáték vagy az internethasználat. A problémás kötődés idejére a szer vagy a magatartásforma vonzása nagyon erős motivációkat kelt, nagy az ellenállás és csekély az együttműködés a változtatási kísérletek során, később pedig a személyiség idegrendszeri vagy szociális leépülése, károsodása rontja a terápia esélyeit. A szenvedélyproblémák folyamattörténete – ezt szokták pl. alkoholos vagy drogos karrierként is említeni – teli van krízisekkel és dramatikus történésekkel, amelyek a pszichoterápiák szokásos menetét megzavarják (Brook és Spitz, 2002; NICE, 2008).