Nagy-Varga Zsolt

Kommunikációfejlesztés középiskolás diákok körében

Definícióalkotási stratégiák


A KUTATÁS ELMÉLETI HÁTTERE

A tizenéves diákok szóbeli és írásbeli kommunikációjának, szövegértésének és szövegalkotásának vizsgálata kiemelten fontos kutatási terület. A nyelvészek elsősorban a nyelvi rétegek megismeréséért tartják hasznosnak e nyelvhasználati forma vizsgálatát, a nyelvművelők a nyelvi változások jó irányú befolyásolhatóságát, a pszichológusok és a szociológusok a diákközösségek és az ifjúság lélektani összetevőinek alaposabb megismerését várják a kutatásoktól. „A tanárok jobban megismerhetik tanítványaikat, a szülők gyermekeiket, a felnőttek a fiatalokat” (Rónaky, 1995).

Kommunikációfejlesztés középiskolás diákok körében

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 716 7

Régtől létező emberi igény, hogy a minket körülvevő világ jelenségeit megnevezzük. Ugyanilyen igény, hogy ezeket a jelenségeket körülírjuk, meghatározzuk, valamint az is, hogy tudásunkat, ismereteinket átadjuk. A monográfia definíciók alkotásával foglalkozik több, napjainkban nagyon fontos szempont felől megközelítve a témakört.

Kiindulása a kommunikációs kompetencia tartalma és a definíciónak mint szövegtípusnak az ebben betöltött szerepe. Hangsúlyos a fogalomtanítás eszközeinek, módszertanának az áttekintése, valamint a jó definíció logikában és retorikában betöltött szerepének a bemutatása. A tárgyak, jelenségek, fogalmak megnevezése és meghatározása, a definíciók struktúrájának vizsgálata az emberi gondolkodás, kogníció működésébe enged bepillantást, de az elmélet mellett a gyakorlat, a definícióknak a retorikában való felhasználása is nagy szerepet kap a könyvben. A definícióalkotás vizsgálata számos pedagógiai, szakmódszertani vonatkozással is bír.

A kutatás eredményeit felhasználva a diákok jobb szónokokká, a definíciókat tudatosabban megalkotó személyekké válhatnak, fejleszthető a logikus gondolkodásuk, az egyes tantárgyak esetében a fogalmak szakszerűbb meghatározása és használata is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kommunikaciofejlesztes-kozepiskolas-diakok-koreben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave