Csépány Nikoletta

Az olvasási stratégiák a szövegértő olvasás szolgálatában

Az értő olvasás fejlesztése negyedik osztályban olvasási stratégiák és retorikai szerkezetek segítségével


Eredmények – Második próbavizsgálat

Az 5. táblázat a két olvasásteszt eredményeit összesíti. Mindkét teszt esetében maximum 9 pontot lehetett elérni. A táblázatban vastagon szedett számok emelik ki a jó eredményeket (8 vagy 9 pont). Az első teszten a tizenhárom főből ketten szereztek 8 vagy 9 pontot, a záró felmérésben már öt tanuló. Örvendetes, hogy a fejlesztőprogram után a legtöbb tanuló eredményei javultak; kilenc fő ért el jobb eredményt, mint az első olvasásteszten. Romló teljesítmény mindössze egy fő esetében volt tapasztalható. A teljesítmények változásának átlagos mértéke az összes tanuló eredményét figyelembe véve 1,1 pont. A gyenge olvasók és a nem magyar anyanyelvűek különösen sokat profitáltak a retorikai szerkezetek és az olvasási stratégiák tanulásából. Azok a gyengén olvasó tanulók, akik az első felmérés során 6 vagy kevesebb pontot értek el (hét fő) átlagosan 2,5 ponttal javítottak teljesítményükön. A három nem magyar anyanyelvű és egy kétnyelvű tanuló átlagosan 1,75 ponttal ért el jobb eredményt a záró teszten.

Az olvasási stratégiák a szövegértő olvasás szolgálatában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 727 3

Hogyan ültethető át a nyelvészeti alapkutatás a mindennapok pedagógia gyakorlatába? Hogyan fejleszthető hatékonyan a szövegértés az iskolában? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Csépány Nikoletta könyve. A szerző az olvasási stratégiák elméletét, valamint a Mann és Thompson által kidolgozott retorikaistruktúra-elméletet használta fel egy általános iskolában használható fejlesztőprogram megalkotásához. A könyv részletesen bemutatja a fejlesztőcsomag kidolgozását, a próbavizsgálatokat, a feladatlapok, módszerek alakításának folyamatát. Végül azt ismerteti, hogyan valósult meg az elkészült, SROF nevet viselő program tesztelése egy budapesti általános iskola negyedik évfolyamán. Az elméleti és gyakorlati ismeretek bemutatása mind a nyelvészek, mind a pedagógusok érdeklődésére számot tarthat. Nem csak a tanítók, magyartanárok olvashatják nagy haszonnal a monográfiát: azoknak, az egyéb szaktantárgyakat tanító pedagógusoknak is ajánljuk, akik szeretnék, hogy diákjaik tankönyvekből tanuljanak, így különösen fontos számukra, hogy a gyerekek szövegértése javuljon.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csepany-az-olvasasi-strategiak-a-szovegerto-olvasas-szolgalataban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave