Villányi Péter

Galgamácsai népmesék és mondák


Vankó Józsefné Kurucz Julianna (1907–1984)

Ragadványnéven: Rozi Julis vagy Vërës Julis. „Rozi” ragadványnevét az édesanyja Rozália keresztnevének becézett alakjáról kapta, „Vërës” ragadványnevét a férje ragadványneve után szerezte (Villányi P. 1981, 23). Kurucz Julianna volt az előzőekben bemutatott Vankó József felesége. Házasságukból gyerek nem született. Az életét röviden így mondta el 1979-ben: „Hát ugyë mikor idegyüttem férhö, mind a két ágrú az öregëk étek. Vagyon nem vót. Vagy két hold vót az egísz, abbul ényi nem lëhetëtt. Az uram a vasútra járt, tizenkét évet ott tőtött lë. Én mëg hát apóval, abba a két hold fődbe dógoztunk. Mëg ammellett én oszt hát kiugrottam, mosnyi jártam orvosékho, papékho, pékékhö, kántorékho, gyógyszertárba. Asztalosra mostam, mérnökökre mostam, hogy csak forint lëgyën valahonnan. Mer sok vót a baj, azt nyögnyi köllött. Arra forintot köllött keresnyi. Akkor oszt mégiscsak valahogy-valahogy vergelődtünk. Rossz vót a ház, nagyon rossz, szalmatetős vót, a nagy adósság mëgvót rá. Azé annyira birtunk küszkönnyi, hogy mëgvëttünk négy vagon követ, hogy építünk. Itt vót tizenhét darab disznó, hét darab szarvasmarha, két ló – maj tavaszra építünk. Bëgyütt a háború, ez mindën csődöt mondott. A követ az útba kihordták. Még annyi së maradt belüle, hogy ëgy kutyát mëgdobtam vóna vele. A két ló, az állatok mëg ami vót anyag, mindënt kihordtak. Akkó aszontam:

Galgamácsai népmesék és mondák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 683 2

Villányi Péter Galgamácsai népmesék és mondák című műve a folklorisztika nemzetközi történetében is párját ritkító módon egy falu alighanem teljes prózai folklórrepertoárját foglalja magában. 35 elbeszélő tolmácsolásában 3300 mese- és mondaszöveget ismerhetünk meg a Pest megyei Galgamácsáról. A szerző kiemelkedően igényes munkával létrehozott bevezető tanulmányban elemzi a község történetét a kétezres évek első évtizedéig, emellett elhelyezi a települést a magyarság néprajzi térképén. Ezt követi a népi próza műfajainak részletes bemutatása, az elbeszélők és az elbeszélő alkalmak aprólékos és gondos bemutatása, majd a helyi nyelvjárás alapos jellemzése. Mindezeken kívül Villányi Péter prózai ciklusokat is elkülönít a galgamácsai folklórkincsben. A magyar folklorisztikában novumnak számít, előzmények nélküli a kutató által körvonalazott 18 helyi narratív ciklus, mely majdnem kizárólagosan személyekhez kötődik, egy esetben pedig egy eseményhez fűződik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/galgamacsai-nepmesek-es-mondak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave