Egy Galga-völgyi szlovák lakosságú faluban, Acsán született. Földnélküli volt. Amikor Galgamácsára nősült 1927-ben, akkor vele jött özvegy édesapja, aki mint nyugdíjas útkaparó (útkarbantartó) csekély nyugdíjat is kapott. Kollár Pál 1945 előtt 12 évig arató volt a kéri Gosztonyi-birtokon. Gosztonyi Tibor Galgamácsa melletti, kéripusztai birtokán dolgozott – a legtöbbjük aratóként – az elbeszélők közül: Rácz János, Kollár Pál, Zsigri András, Csonka András [1920―2005], Dudás Imréné, Pesti Józsefné Holló Ilona és Zsigri Mihályné. Kollár Pál néhány évig a vasútnál is dolgozott, itt kocsifékező („fékes”) volt. Házasságából egy gyerek született. 1945-ben, a földosztáskor 5 hold juttatott földet kapott. A tsz megalakulása után az ikladi Ipari Műszergyárban helyezkedett el, ahol 4 évig dolgozott. Ezután 5 évig Vácra járt (3 évig a váci öntödében, majd 2 évig, nyugdíjazásáig a váci köztisztasági vállalatnál dolgozott). Az ikladi Ipari Műszergyárban együtt dolgozott Pesti Andrásnéval, akinek a 2002-ben elmondott visszaemlékezéséből kiderül, hogy Kollár Pál már az 1960-as évek elején készítette a később híressé vált kis faszobrocskákat: „Én a Pali bácsival jártam a Műszërgyárba. Én hatvankettőbe kerűtem a gyárba. Este ē köllött mënni a hetes vonattal, ha északás vótam. És tízkor kezdődött a műszak. Ő mëg pont délutános vót azonn a hétën. Én fél nyóckor má dógozhattam vóna. Dë hát fönt az öltözőbe vótam, vagy lëmëntem a raktárba. Oszt vót, amikor lëmëntem a raktárba a Pali bácsihoz. Az ëgy ügyes kezű embër vót. Ott vót a raktárba, a szërszámraktárba. És akkor vót neki piszkos sok ideje, az öregnek, és akkor faragta ő ezëkët a babákot.” Magától értetődő, hogy a mesélő nem szótlanul faragott, vagy pedig adta ki a fúrókat, kalapácsokat, reszelőket, hanem tréfáival, vicceivel szórakoztatta az épp jelen levőket.